Pesti Srácok

Novák Katalin: A férfiakon, apákon is múlik a népesedés

Novák Katalin: A férfiakon, apákon is múlik a népesedés

Fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Tisztelet az édesapáknak című, apák napja alkalmából tartott konferencián, szerdán Budapesten.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Népesedési Kerekasztal szervezésében tartott rendezvényen hangsúlyozta, a kormány is igyekszik elismerni az apákat azzal, hogy a családtámogatások egésze elérhető a számukra is: mehetnek gyedre, gyesre, igénybe vehetik a gyed extrát és a családi adókedvezményt, és ma már mindkét szülő igénybe veheti a gyerekek után járó pótszabadságot is, míg korábban erre csak az egyik szülőnek nyílt lehetősége.

Azt mondta, az apák támogatásának egyik lépése a munkahelyteremtés, hogy el tudják tartani a családjukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a férfiak munkanélküliségi rátája a 2010-es 11,6 százalékról 2017-re 3,8 százalékra csökkent. Szólt arról is, hogy a kétgyerekeseknek járó családi adókedvezmény jövőre tovább nő, 2019-ben már havi 40 ezer forintra emelkedik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Novák Katalin.

Apa pénzt keres, anya a gyerekre vigyáz – A magyarok majdnem fele ragaszkodna a régi modellhez

Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke elmondta, apák napja jó alkalom arra, hogy beszéljenek az apák szerepéről, hiszen a népesedési folyamatokban ők is meghatározók – fűzte hozzá. Emlékeztetett, Kopp Mária egyik jelmondata a „Pelenkázz, tovább élsz!” volt, mivel több kutatásában is kimutatta, hogy a gyerekvállalás egészségvédő faktor különösen a férfiaknál. Székely András, a Népesedési Kerekasztal vezetője arról beszélt, hogy sokszor úgy tűnik, mintha a család csak az anyák felelőssége lenne, ezért beszélni kell arról, hogy mennyire jó édesapának lenni.

Az Egyesült Államokban 1910 óta ünneplik minden év június harmadik vasárnapján az apák napját. (kép forrása: viragotegymosolyert.hu)

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az apák szerepéről szóló kutatásokat ismertetve elmondta, az apákkal szembeni kettős elvárás – tartsák el a családjukat, de legyenek jelen is a gyerek életében – erősen tartja magát, sőt az elmúlt években erősödött a „kenyérkereső” szerep. Habár Magyarországon a kétkeresős modell a jellemző, egy felmérés szerint az emberek több mint 40 százaléka mégis azt gondolná ideálisnak, ha a nők otthon maradhatnának a gyerekekkel az iskola megkezdéséig – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a nemzetközi vizsgálatok szerint még mindig sokan nem tekintik férfiasnak, ha valaki „részt vevő”, családcentrikus apa.

Az apák napi konferencia a májusi anyák napja alkalmából rendezett Tisztelet az édesanyáknak esemény folytatása. A témák között szerepel az apák szerepe a családtervezésben és a gyereknevelésben, valamint az apák megjelenítése a médiában.

MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.