Pesti Srácok

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt Borsodban – Mindannyian börtönbe kerülhetnek

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt Borsodban – Mindannyian börtönbe kerülhetnek

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt az egyik borsodi településen, vádat emeltek ellenük – közölte Miskolci László, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

A fiatalkorú sértett az utcán találkozott össze két huszonéves férfi ismerősével. Cigarettával kínálták, amelytől a lány erősen bódult állapotba került. Ezt kihasználva a két férfi egy romos, lakatlan házba vitte az áldozatot, ott újabb cigarettát adott neki, majd akarata ellenére mindkettő közösült vele. Később csatlakozott hozzájuk egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a lány magatehetetlen állapotát. Ezután áldozatukat egy szemközti házba vitték, ahol még öt vádlott erőszakoskodott vele. Az erőszak elkövetői között egy 16 éves fiú is volt.

Az egyik vádlott felesége, meghallva a faluban terjedő híreket, a helyszínre sietett és véget vetett az eseményeknek. A kábult lány azonban csak másnap hajnalban tudott hazamenni, szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottakra fegyházbüntetés, fiatalkorú társukra börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.