Pesti Srácok

Román és afgán embercsempészeket ítéltek el Zalaegerszegen

Román és afgán embercsempészeket ítéltek el Zalaegerszegen

Az elsőfokú ítéletet némileg enyhítve jogerősen többéves fegyházbüntetésre ítélt afgán és román embercsempészeket csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék. Vándor Virág, a törvényszék szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádlottak 2014-ben bűnszervezetet hoztak létre, hogy afgán állampolgárokat pénzért Nyugat-Európába juttassanak. A migránsok több hónap alatt értek Afganisztánból Irán, Törökország, Bulgária és Szerbia érintésével Magyarországra. Itt a zöldhatáron jutottak át, elfogták őket vagy feladták magukat.

A befogadóállomásokra került embereket a bűnszervezet tagjai összegyűjtötték, Budapestre juttatták őket, ahonnan megszervezték a továbbszállításukat nyugati országokba. Az első- és másodrendű vádlott 2014 novemberében egy lakóautót bérelt Olaszországban, amellyel először 13 afgán állampolgárt Olaszországba, alig egy héttel később pedig hét migránst Németországba vittek. A legfeljebb öt-hat ember szállítására alkalmas lakóautóba 2014 decemberében 27 embert zsúfoltak be, néhány nappal később pedig 21 migránst, amikor Letenye közelében a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai megállították őket. A bűnszervezet tagjai sofőrként, vagy a migránsokat szállító járművek előtti gépkocsi vezetőjeként vettek részt az embercsempészésben. A Nagykanizsai Járásbíróság 2016 áprilisában első fokon bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett embercsempészet bűntettében társtettesként ítélte el a vádlottakat. A Zalaegerszegi Törvényszék csütörtöki jogerős ítéletében - az azóta eltelt éveket és a részletes beismerő vallomást figyelembe véve - néhány hónappal enyhítette mindhárom vádlott ítéletét. Az elsőrendű vádlottnak két év és két hónapot kell fegyházban letöltenie, a másodrendű vádlott három év és négy hónap fegyházbüntetést kapott, míg a harmadrendűt egy év és két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

Forrás:MTI, Fotó:hir24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.