Pesti Srácok

Sajtóértesülések szerint folytatódik a Lengyelországgal szembeni boszorkányüldözés

Sajtóértesülések szerint folytatódik a Lengyelországgal szembeni boszorkányüldözés

Az Európai Ügyek Tanácsa előtti meghallgatással folytatódhat Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke alapján kezdeményezett eljárás - értesült pénteken brüsszeli forrásaitól a PAP hírügynökség. A PAP úgy tudja, a meghallgatás megrendezését támogatták Németország, Franciaország, Belgium, Luxembourg és a skandináv államok nagykövetei…

A PAP három meg nem nevezett, egymástól független brüsszeli forrásra hivatkozva megírta, a meghallgatásról az uniós nagykövetek csütörtöki értekezletén született döntés, ahol az EU-ügyekért felelős tagállami miniszterek június 26-án esedékes tanácsülését készítették elő. Az értesülés szerint a lépést az Európai Bizottság "egyik képviselője" kezdeményezte.

Az információt pénteken az EB szóvivője, Alexander Winterstein nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. Winterstein azt a sajtóértesülést sem kívánta kommentálni, amely szerint a jövő hét elején Varsóba látogatna Frans Timmermans, az EB első alelnöke, épp az eljárás kapcsán. A PAP úgy tudja, a meghallgatás megrendezését támogatták Németország, Franciaország, Belgium, Luxembourg és a skandináv államok nagykövetei, míg Lengyelország mellett Magyarország ellenezte a lépést, a többi állam képviselői pedig nem nyilvánítottak véleményt.

Az uniós jogállamisági eljárást Brüsszel tavaly decemberben indította el Varsóval szemben. A lengyel parlament azóta elfogadta az eljárás során kifogásolt bírósági reform több módosítását, figyelembe véve így egyes brüsszeli ajánlásokat. A lengyel politikai képviselők több alkalommal azon reménynek adtak hangot, hogy a brüsszeli testület a módosítások nyomán visszavonja a hetes cikk szerinti eljárást. Timmermans viszont többször elégtelennek minősítette a változásokat. Több lengyel sajtóforrás szerint a témában vita alakult ki Timmermans és a Lengyelországgal szembeni engedékenyebb hozzáállás mellett kiálló Jean-Claude Juncker EB-elnök között.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.