Pesti Srácok

Semjén: Évszázados európai hagyományokat őriznek az Europassio kongresszusának résztvevői

Semjén: Évszázados európai hagyományokat őriznek az Europassio kongresszusának résztvevői

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint az Europassio szövetség 34. kongresszusának résztvevői nemcsak kulturális szereplők, hanem missziót teljesítenek, a mai ellenszélben óvják, őrzik az évszázados európai hagyományokat.

A kormányfő helyettese erről a kongresszus vendégeit köszöntve beszélt pénteken a Parlamentben. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a résztvevők ápolják és idehozták az európai keresztény kultúra egyik lényeges művészeti ágát, a középkori hagyományokon nyugvó szakrális passiók világát. Mostanra azonban már nem csupán művészeti és esztétikai kérdésekről van szó - emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Rámutatott: ara is, hogy Európa nem csupán kultúra, nem csupán életérzés, nem csupán földrajzi és gazdasági adottság, hanem lélek.

- fogalmazott.

Kiemelte, hogy ma amikor a keresztények üldözése világprogram lett, ma, amikor Európa elutasítja a keresztény jelképeket, ma, amikor meghatározó európai hatalmak vezetői tétlenül nézik egy másik világvallás erőszakosan térhódító hatalmát, akkor befejezhetjük az esztétikai elemzéseket. A miniszterelnök-helyettes szerint ki kell mondani: a kongresszus résztvevői, akik jóhiszeműen összegyűltek egy művészeti seregszemlére, az európai keresztény passiók találkozójára, már nemcsak kulturális szereplők, nemcsak egy régi európai hagyomány mai képviselői. Ők már egy misszió résztvevői, akik a mai ellenszélben óvják és őrzik az évszázados európai hagyományokat, akik ragaszkodnak elődeik évszázados hagyományaihoz. Egy misszió képviselői, akik látják a mai gyorsuló világ eltorzulását és mégis azt választják, hogy megőrzik a múlt értékeit, megőrzik Európát, megőrzik a keresztény civilizációt - mutatott rá a kormányfő helyettese.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy soha nem hitte volna, hogy életében még egyáltalán hősies tett és feladat, és nem is veszélytelen feladat lesz Európában, a mi Európánkban a kereszténység melletti kiállás. Ezt legalább még a dómok őrzik, az építészet, mint a megfagyott zene ódon köveivel még mutatja az irányt- fogalmazott Semjén Zsolt. Kitért arra is, hogy Budaörs rendezi az idei találkozót, ami szavai szerint nem véletlen, hiszen itt 1933-ban rendeztek először sokszereplős passiót az oberammergaui játékok mintájára. Kezdeményezője, szövegírója és rendezője Bató Géza volt - idézte fel, hozzátéve: a háború utáni kommunista évtizedekben nem engedélyezték a nagy létszámú és nyilvános egyházi rendezvényeket. Csak a rendszerváltás után, 2003-ban újították fel, Merényi Anna átdolgozásában és kiegészítéseivel - ismertette.

Semjén Zsolt örvendetesnek nevezte, hogy napjainkban reneszánszát éli ez a szakrális műfaj, egyre több ország egyre több településén mutatják be különböző csoportok a passiójátékot, gyakran hatalmas, több száz fős statisztériával. A Europassion egy európai passiójátszó-csoportokat tömörítő szervezet. A tagság minden olyan csoport számára lehetséges, akik Krisztus szenvedését állítják színpadra, és készen állnak a csatlakozásra.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.