Pesti Srácok

Soros-szervezetek akarják végrehajtani a népességcserét

Soros-szervezetek akarják végrehajtani a népességcserét

A kormánypártok szerint a Soros-szervezetek az európai népességcsere végrehajtásán dolgoznak, ezért ellenük küzdeni kell. Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a legtöbben ma már látják Európában, hogy pénzügyi és politikai befolyással dolgoznak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek azon, hogy végrehajtsák a népességcserét; migránsokkal akarják elárasztani Európát és legalizálni akarják az illegális migrációt.

Ezeknek a szervezeteknek mindenhol vannak kapcsolatai, így Brüsszelben több uniós intézményben, az ENSZ-ben és Magyarországon is - mondta Hollik István, hangsúlyozva: nyíltan harcolni kell ellenük, "rájuk kell mutatni", mert csak így lehet megvédeni Magyarországot.

Hozzátette: ennek a harcnak az első lépése az az "akcióterv", amely most a parlament előtt van.

Az alkotmánymódosítás megtiltja idegen népesség betelepítését az országba, a Stop Soros törvénycsomag pedig bünteti az illegális migrációt - emelte ki.

PestiSracok facebook image

MTI, vezető kép: fidesz.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.