Pesti Srácok

Szijjártó: Az Európai Bizottság gyenge teljesítménye miatt gyengül az Unió versenyképessége

Szijjártó: Az Európai Bizottság gyenge teljesítménye miatt gyengül az Unió versenyképessége

Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stockholmban a visegrádi országok és a nyolc észak-európai, illetve balti államból álló (NB8) országcsoport külügyminiszteri ülésének sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy az Európai Bizottság bizonyítványa az utóbbi években "nem a legfényesebb". A stockholmi külügyminiszteri értekezletre olyan időszakban kerül sor, amelyben első alkalommal csökken az EU tagállamainak létszáma - célzott Nagy-Britannia távozására a közösségből. Hozzátette, hogy a transzatlanti kapcsolatok is senyvednek, bár elszakíthatatlanok.

-tette hozzá.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta.

-tette hozzá Szijjártó Péter. Jelezte, hogy az észszerűségen alapulót politika világosan kidomborítja az Észak- és Közép-Kelet-Európa közötti együttműködés pontos területeit. Megjegyezte, hogy a V4-ek a szabadkereskedelem hívei, és támogatják az EU bővítését különös tekintettel a Nyugat-Balkánra. A miniszter a jövőre esedékes európai parlamenti (EP-) választásokra utalva hangsúlyozta, hogy a legfontosabb döntést Európa jövőjéről az embereknek kell meghozniuk.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar Országgyűlés az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleményét nem mérlegelve szavaz-e a Stop Soros törvénycsomagról, Szijjártó Péter úgy válaszolt

A Velencei Bizottság azt kérte, hogy a magyar parlament ne fogadja el a Stop Soros törvényt a bizottság pénteken esedékes véleményének közzététele előtt, de legalább vegye figyelembe a véleménytervezetében megfogalmazott, a magyar hatóságoknak már korábban elküldött ajánlásokat.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.