Pesti Srácok

Tizenhat ország ment el a mai brüsszeli minicsúcsra

null

Tizenhat európai uniós tagállam vezetőjének részvételével kezdődött meg vasárnap Brüsszelben a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által a hét közepén összehívott informális migrációs és menekültügyi munkaértekezlet.

Juncker a „minicsúcsnak” nevezett megbeszélés bejelentésekor azt hangsúlyozta, hogy nem ő kezdeményezte az egyeztetést, hanem egyes tagállamok, amelyeket nem nevezett meg. Az ülés célja, hogy - mint fogalmazott - „európai megoldásokat” keressenek a migráció kérdésére az uniós vezetők jövő csütörtökön kezdődő, teljes körű csúcstalálkozója előtt. Brüsszelben kevés esélyt látnak arra, hogy a tagállami vezetőknek sikerül kompromisszumra jutniuk az úgynevezett dublini menekültügyi rendszer reformjáról.

Az uniós bizottság pénteki tájékoztatása szerint az eredetileg felsorolt nyolc állam - Ausztria, Bulgária, Franciaország, Görögország, Málta, Németország, Olaszország és Spanyolország - mellett Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Svédország és Szlovénia is jelezte részvételi szándékát. Mint közölték, a találkozó nyitott minden tagállam előtt, de nem kötelező részt venni azon. A jelenlévők nem fognak döntéseket hozni, és nem fogadnak el semmifajta közös nyilatkozatot. A visegrádi államok csütörtökön bejelentették, hogy nem kívánnak részt venni a találkozón.

Olasz sajtó: Olaszország diplomáciai háborúban indul a minicsúcsra

PestiSracok facebook image

Az olasz sajtó szerint az új olasz kormány Franciaországgal, Németországgal és már Spanyolországgal is „precedens nélküli diplomáciai háborúban” áll, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök mégis kompromisszumos javaslattal készül a brüsszeli migrációs minicsúcsra: Róma hajlandó lenne engedni a másodlagos mobilitás kérdésében, vagyis nem zárkózik el teljesen attól, hogy visszafogadja azokat a migránsokat, akik Olaszországban léptek az EU területére, majd innen más tagállamba mentek tovább, ahol nem kaptak menedéket. Ezért cserébe viszont az olasz kormány a dublini rendszer módosítását szorgalmazza azzal a javaslattal, hogy az Olaszországba érkező migránsokat azonnal osszák szét a tagállamok között, hogy a menekültek és a gazdasági bevándorlók azonosítása és utóbbiak esetleges kiutasítása ne egyedül Olaszországot terhelje. Elemzők szerint Giuseppe Conte javaslata puszta gesztus lehet Berlin irányába az informális találkozón, hiszen Matteo Salvini olasz belügyminiszter korábban kijelentette, Olaszország egyetlen egy migránst sem vesz vissza, ellenkezőleg: kész „újabbakat adni” Párizsnak vagy Berlinnek.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.