Pesti Srácok

Tovább húzódik Angela Merkel és Horst Seehofer menekültügyi vitája

Tovább húzódik Angela Merkel és Horst Seehofer menekültügyi vitája

Tovább húzódik Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és kormányának belügyminisztere, Horst Seehofer, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének vitája a menekültügyi szabályozásról, a CDU-s és a CSU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők külön-külön tartott csütörtöki ülésén mindkét pártvezető támogatást kapott álláspontja további képviseletéhez, kompromisszum egyelőre nem körvonalazódik.

Alexander Dobrindt, a pártszövetség közös Bundestag-frakciójában dolgozó CSU-s képviselők vezetője tanácskozásuk után elmondta, hogy száz százalékosan támogatják Horst Seehofer úgynevezett menekültügyi mestertervét, amely szerint meg kell tagadni a belépést a határon menedékkérők bizonyos csoportjaitól, elsősorban azoktól, akiket máshol már nyilvántartásba vettek, vagy elkezdték menedékjogi eljárásukat, és nem szabad ezzel várni egy EU-s szintű megállapodás létrejöttéig. Az elnökség hétfőn Münchenben ugyancsak megerősíti majd ezt az álláspontot, Horst Seehofert így pártja teljes támogatásával hajthatja végre mindazt, ami belügyminiszterként a felelősségi körébe tartozik - utalt Alexander Dobrindt arra, hogy a tárcavezető akár a kancellár egyetértése nélkül is utasíthatja a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrséget a szigorítások bevezetésére. A német sajtó értelmezése szerint a CSU ezzel ultimátumot adott a kancellárnak, kilátásba helyezte, hogy támogatása nélkül is elrendeli a határigazgatási szigorításokat. A CDU-s képviselők tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint a többség a támogatásáról biztosította Angela Merkelt, aki két hét türelmet kért képviselőtársaitól az ügy általa helyesnek tartott rendezésére. A kancellár úgy látja, hogy egyoldalú, nemzeti intézkedések helyett uniós szintű szabályozás keretében kétoldalú megállapodásokat kell kötni a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamokkal azoknak a menedékkérőknek a visszafogadásáról, akiknek regisztrációja már megtörtént, illetve akiknek menedékjogi eljárása már megkezdődött az adott tagállamban, de mégsem akarnak ott maradni, hanem továbbutaznak Németországba. Ezek a megállapodások megkérdőjelezhetetlen jogi alapot adnának arra, hogy a német határon megtagadják a belépést az érintett menedékkérőktől, és így már be lehet vezetni a Horst Seehofer által sürgetett szigorításokat. A kancellár reményei szerint a megállapodásokat meg lehet kötni a következő két héten és a június 28-án kezdődő EU-csúcson.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.