Pesti Srácok

Trump a Krímen veszekedés helyett olyan dolgokról beszélne Putyinnal, amiket Obama elmulasztott

Trump a Krímen veszekedés helyett olyan dolgokról beszélne Putyinnal, amiket Obama elmulasztott

Ukrajna és a Krím-félsziget kérdése, ezzel összefüggésben az Oroszország ellen bevezetett szankciók, valamint a szíriai orosz szerepvállalás is szóba kerülhet – mondta az M1-en pénteken. Donald Trump nem nyilatkozott elítélően a Krím-félsziget orosz bekebelezéséről a a július 16-án, Helsinkiben esedékes Trump-Putyin-csúcstalálkozóra vonatkozó kérdésekre, ugyanakkor kijelentette, hogy nem lát problémát a jó viszony kialakításában Oroszországgal és Kínával. Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE tanszékvezetője az M1-en azt mondta, Ukrajna és a Krím-félsziget kérdése, ezzel összefüggésben az Oroszország ellen bevezetett szankciók, valamint a szíriai orosz szerepvállalás is szóba kerülhet a találkozón.

Donald Trumpot az Air Force One elnöki különgépen faggatták arról újságírók, hogy elismerné-e a csúcstalálkozón a Krím-félsziget bekebelezését.

– hagyta nyitva a kérdést az amerikai elnök, aki azt is mondta, mindent szóba hoz Helsinkiben.

PestiSracok facebook image

– mondta a találkozó témáiról, és megismételte, hogy a Krím-félszigeten történtekért Obamát terheli a felelősség. Kifejtette, hogy Ukrajnáról és Szíriáról is tárgyal majd az orosz elnökkel, és hangsúlyozta, nincs ellenére a jó viszony kialakítása Oroszországgal és Kínával, nem látja, hogy ez problémát jelentene. Mint mondta, megvitatni tervezi Vlagyimir Putyinnal a 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozás ügyét is, de hozzátette:

Oroszország egyébként mindig cáfolt ez ügyben, ahogy Trump is következetesen kitartott amellett, hogy „nem volt összejátszás” kampánycsapatának munkatársai és orosz tisztségviselők között.

A fegyverkezés és a feszültséggócok lehetnek a fő témák

Magyarics Tamás az M1-en úgy fogalmazott, hogy a hadászati fegyverek témája mindig felmerül az orosz-amerikai viszonyban; ezzel kapcsolatban a fegyverek fajtáját, valamint a rakéták számát, hatótávolságát említette. Szólt arról is, hogy úgy tűnik, nehéz lesz Oroszország nélkül rendezést elérni Szíriában, továbbá Irán és Líbia kérdésében is lehet szavuk az oroszoknak. Kelet-Európa ügyét is lehetséges kérdésnek mondta, mert elsősorban a baltiak és lengyelek „nagyon érzékenyen reagálnak” azokra az orosz hadgyakorlatokra, berepülésekre, amelyek „úgy tűnik, hogy tesztelik” a NATO keleti szárnyát. A szakértő kitért arra is, hogy az ilyen csúcstalálkozókat általában harmadik országokban tartják, példaként említette, hogy a Reagan-Gorbacsov „áttörés” Genfben volt, aztán Reykjavíkban találkoztak, az ifjabb Bush és Putyin pedig Szlovéniában találkozott.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.