Pesti Srácok

Utólag Homonnay is elismeri, hogy az első demonstráción követtek el hibákat

null

A magát A Mi vagyunk a többség!-nek nevező egyre kisebb ellenzéki csoport demonstrációinak főszervezői a Stop Soros ellen nem vonulnak utcára De a Zoom.hu szerint ősszel folytatni akarják akcióikat.

Egymás után három, azóta pedig szinte semmi: május 8-án, a Parlament alakuló ülésén volt az utolsó nagy demonstráció Budapesten, amelyet a Mi vagyunk a többség mozgalom szervezett. Bár azóta egy alkotmánymódosítás és a Stop Soros-törvény is az Országgyűlés elé került, úgy tűnik, mintha a demonstráció szervezői mostanában kevésbé hallatnák a hangjukat.

A Zoom.hu-nak is úgy fogalmaztak, hogy a pontos részleteket még ki kell dolgozni, de Homonnay Gergely, a korábbi demonstrációk egyik főszervezője konkrétumokat egyelőre nem szeretett volna elárulni. Csak annyit elmondott, hogy a céljuk még mindig ugyanaz: nem kormányt, hanem rendszert akarnak váltani.

PestiSracok facebook image

-mondta Homonnay a Zoom.hu-nak. Aki viszont azt gondolta, hogy a mozgalom a Stop Soros-törvény ellen is tüntetni fog, annak egyelőre várnia kell.

– tette hozzá Homonnay. A támogatóknak hála a szervezők anyagilag sem jöttek ki mínuszban, az adományokból összegyűjt pénzből tudták fedezni a tüntetések költségeit, sőt egy kevés még maradt is, amit a TASZ számára kívánnak átutalni. Utólag azt Homonnay is elismeri, hogy az első, április 14-i demonstráción követtek el hibákat, hiszen mindössze három napjuk volt megszervezni az eseményt. A szervezők azzal vannak elfoglalva, hogy civil mozgalmat alapítsanak a Mi vagyunk a többség alapjain. – mondta. Gulyás Balázs, a tüntetések másik főszervezője mondta, aki hozzátette:

Gulyás Balázs persze tisztában van azzal, hogy a jövő évi önkormányzati választáson ezt sokkal nehezebb lesz elérni, de az már a tüntetéseken is kiderült, hogy ez a szavazók akarata.

Azzal Gulyás Balázs is egyetért, hogy alapvetően ősszel gondolkoznak a következő hasonló megmozduláson, de hogy pontosan milyen formában, az egyelőre nyitott kérdés. Hozzátette, hogy büszke arra, hogy mindhárom demonstráció kulturált volt, valamint próbálta szépíteni a legutóbbi botrányt amit szerinte a kormánymédia hiányosan közölt.

–mondta, a Zoom.hu-nak

Kissé ellentmondásosan Gulyás úgy fogalmazott, hogy ha még pontos részletek nincsenek is tudja, hogy mit akarnak elérni mozgalmukkal.

– mondta.

Szerinte,azokat az intézkedéseket, melyek nagyon irritálják az embereket – a netadó, vagy a vasárnapi boltzár – előbb-utóbb mindig visszavonják. A politikát kevésbé követő emberek számára kevésbé nyilvánvaló ügyekben viszont tudatosan viselkednek provokatívan, ilyen például a civil szervezetek elleni támadás, hiszen az ő munkájukat kevésbé ismerik az emberek.

-mondta a Zoom.hu-nak

Forrás:Zoom.hu, Vezető kép:Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.