Pesti Srácok

Varsó és London szerint a NATO keleti szárnyán növelni kell a védelmi és az elrettentő képességet

Varsó és London szerint a NATO keleti szárnyán növelni kell a védelmi és az elrettentő képességet

Növelni kell a NATO védelmi és elrettentő képességét a szövetség keleti szárnyán - ebben egyeztek meg Lengyelország és az Egyesült Királyság védelmi, illetve külügyminiszterei a Varsóban megtartott csütörtöki egyeztetéseken. A megbeszélésen részt vett a lengyel Mariusz Blaszczak és Jacek Czaputowicz, valamint a brit Gavin Williamson és Boris Johnson védelmi, illetve külügyminiszter.

Czaputowicz a tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten beszámolt arról, hogy a júliusi NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatosan vitattak meg egyes kérdéseket. Fontosnak találták az észak-atlanti együttműködést a szövetség keleti szárnyán. Megegyeztek abban, hogy Európa e térségében növelni kell a védelmi és elrettentő képességeket. Kiállnak közösen a NATO keleti irányú bővítése mellett is - mondta Czaputowicz, említve ebben az összefüggésben a nyugat-balkáni országokat. Közölte továbbá: beszéltek az Iránra vonatkozó közös politikáról.

- jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője.

PestiSracok facebook image

Brit részről Boris Johnson arról számolt be, hogy a megbeszélésen a közeledő NATO-csúcs, a Nyugat-Balkán és az iráni helyzet mellett napirendre került Észak-Korea, valamint a vegyi fegyverek használatára vonatkozó nemzetközi tilalom betartása is.Minden említett témában London és Varsó "azonos hangon beszél" - húzta alá a brit diplomáciai vezető. A védelmi miniszterek a találkozó során értékelték többek között a brit katonák lengyelországi szerepvállalását. A 2016-os varsói NATO-csúcstalálkozó értelmében ugyanis Lengyelországba tavaly egy amerikai parancsnokságú nemzetközi, britekből is álló zászlóaljat telepítettek.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.