Pesti Srácok

Visszavonul Mariano Rajoy

null

Mariano Rajoy leváltott spanyol miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy végleg visszavonul a politikától. Rajoy kedden lemondott a konzervatív Néppárt elnöki tisztségéről, miután a spanyol parlament előző héten megvonta a bizalmat kormányától.

„Az a szándékom, hogy végérvényesen visszavonulok a politizálástól; van más dolog is, amit csinálhatok az életben” - mondta a 63 éves Rajoy egy privát rádióadónak.

- tette hozzá. Rajoy 15 évig volt a spanyol belpolitikai élet meghatározó alakja. Politikai karrierje 1981-ben kezdődött szűkebb hazájában, Galiciában. 2004 óta állt a Néppárt élén, az országot pedig 2011 decembere óta vezette. Kormányfőként több politikai és gazdasági válságot megélt, köztük a recessziót követő megszorításokat és a katalán függetlenedési kísérletet. A spanyol demokrácia négy évtizedes történetében először váltott le kormányt bizalmi szavazással a parlament múlt pénteken. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott. Rajoy utódjává a szocialista Pedro Sánchezt választották meg.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.