Pesti Srácok

A bevándorlókra fordított források csökkentését jelentette be az olasz belügyminiszter

A bevándorlókra fordított források csökkentését jelentette be az olasz belügyminiszter

Tíz euróval csökkenteni készül az Olaszországban tartózkodó migránsok ellátására jelenleg naponta és fejenként fordított 35 eurós összeget Matteo Salvini olasz belügyminiszter, és számításai szerint a kormány ezzel évente összesen félmilliárd eurót megtakaríthatna.

Az általa vezetett Liga kormánypárt vasárnap esti gyűlésén a miniszter közölte, hogy belügyminiszterként még ebben a hónapban elrendeli a migránsokra fordított költségvetési források redukálását. Matteo Salvini azt mondta, hogy Olaszország költi a legtöbbet a migránsokra. Sajtóforrások szerint mindazonáltal Finnországban naponta majdnem 50 euróba kerül a bevándorlók fejenkénti ellátása. Németországban szintén 35, Franciaországban pedig valamivel több, mint 20 eurót költenek erre a célra. Olaszországban a fejenkénti összegből fedezik a menedékkérelmet benyújtók, valamint az illegális bevándorlók táborokban vagy más szálláshelyeken történő elhelyezését és ellátását. Az országban gyakran ugyanabban a táborban tartózkodnak menekültek és kiutasításra várók is. A belügyminiszter számítása szerint a csökkentéssel a római kormány évente 500 millió eurót tudna megtakarítani, a migránsok helyett biztonságra fordítva a megmaradó forrásokat. A migránsok után járó fejenkénti összeget eddig Olaszországban a bevándorlóközpontokat működtető hatóságok, szervezetek és szövetkezetek kapták meg. Többször felmerült a gyanú, hogy a forrásokat nem megfelelően használták fel, vagy egyenesen a migránstáborokat behálózó dél-olaszországi bűnszervezetek tették zsebre a pénzt. Tavaly Európa egyik legnagyobb migránstáboráról, a calabriai Isola di Capo Rizzutóban működő központról derült ki, hogy a 2005 és 2016 közötti fenntartására átutalt több mint 100 millió euró uniós forrásból 36 millió a 'Ndrangheta helyi bűnszervezet kasszáiba vándorolt.

Matteo Salvini vasárnap bejelentette, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói után a földközi-tengeri nemzetközi katonai műveletek hajóit is ki akarja tiltani az olaszországi kikötőkből, miután az EUNAVFOR Med egyik hajója a tengeren megmentett 106 migránst a szicíliai Messina kikötőjében tette partra. A római védelmi tárca jelezte, hogy a kérdés nem a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös kormányának miniszterelnök-helyettese azonban bejelentette, hogy támogatja Matteo Salvini tervét, és Róma készen áll újratárgyalni a földközi-tengeri európai missziók szabályait.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.