Pesti Srácok

A görög erdőtüzek újabb halálos áldozatait találták meg, Ciprasz háromnapos gyászt hirdetett

null

Már legalább hatvan ember vesztette életét a görögországi erdőtüzekben - közölte kedden az Athéntól keletre fekvő Rafina kikötőváros polgármestere a Szkai tévének nyilatkozva. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki.

"A halálos áldozatok száma folyamatosan nő, már meghaladta a hatvanat" - mondta Evangelosz Burnusz polgármester. Időközben országok egész sora ajánlotta fel segítségét. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden táviratot küldött Prokopisz Pavlopulosz görög államfőnek és Alekszisz Ciprasz kormányfőnek, részvétét nyilvánítva az erdőtüzek okozta halálesetek miatt, és egyben felajánlotta, hogy Moszkva minden szükséges segítséget megad Athénnak a természeti katasztrófa következményeinek elhárításához.

A horvát védelmi minisztérium közölte, hogy kész küldeni két tűzoltórepülőt. Törökország ugyancsak felajánlotta, hogy tűzoltórepülőkkel és helikopterekkel segíti az oltást, és kérés esetén háromnegyed órán belül a helyszínre érkezhet légi egysége.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök együttérzését fejezte ki és szintén két tűzoltórepülőt ajánlott fel.

PestiSracok facebook image

Az izraeli külügyminisztérium szintén tudatta, hogy kész bekapcsolódni az oltásba, és emellett orvosi segítséget is felajánlott az erdőtüzek sérültjeinek kezelésében.

A tüzekben - a legfrissebb adatok szerint - több, mint másfélszázan sérültek meg. A halálos áldozatok közül ketten, egy nő és fia lengyelek - adta hírül egy görög utazási iroda.

Forrás: MTI, Vezető kép: AP/Thanászisz Sztavrakisz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.