Pesti Srácok

A jövő évi büdzsé módosító javaslatairól dönt az Országgyűlés

null

Az Országgyűlés ma kezdi meg nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülését. A képviselők az első napon a jövő évi büdzséhez beérkezett módosító javaslatokról tárgyalnak, majd - várhatóan mintegy kétórás vita után - szavaznak is azokról.

A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor a közelmúltban elhunyt Balás István, volt MDF-es képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követi a 2019-es büdzséhez benyújtott módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága előzőleg csak olyan módosító indítványokat támogatott, amelyek nem változtatták meg a központi büdzsé hiányát az eredeti törvényjavaslathoz képest.

A kormány úgy állította össze az eredeti javaslatot, hogy a kabinet 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tervez. A bizottság módosító javaslata a központi alrendszer jövő évi bevételi főösszegét 19 580 milliárd 364 millió 600 ezer forintban, a kiadási főösszegét 20 578 milliárd 798 millió 500 ezer forintban állapította meg, mindkét oldal 267 millió 500 ezer forinttal nőtt.

A szavazás után interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el, majd az ülésnap végén később elfogadni tervezett indítványok módosító javaslatait tárgyalja a Ház. A parlament kedden összesen tizennégy javaslat zárószavazását bonyolítja le, köztük a 2019-es költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint a választási jogszabály változtatásait. Az Országgyűlés pénteken a jövő évi büdzsé elfogadásával zárja munkáját, továbbá ekkor alkothatnak új jogszabályokat a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a szabálysértési törvénybe emelhetik az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: napi.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.