Pesti Srácok

A párizsi Panthéonban újratemették Simone Veil francia holokauszttúlélőt, az Európai Parlament egykori elnökét

null

Simone Veilt, aki egy évvel ezelőtti haláláig Franciaország egyik legnagyobb tiszteletben álló és legnépszerűbb közéleti személyisége volt, férjével, a 2013-ban elhunyt André Veillel együtt vasárnap újratemették a francia történelem nagyjainak végső nyughelyén, a párizsi Panthéonban. A házaspárra Emmanuel Macron államfő emlékezett, aki szerint olyan hősök között fognak nyugodni, akik nagyobbá és erősebbé tették Franciaországot.

A 89 éves korában, 2017. június 30.-án elhunyt Simone Veil és férje újratemetési ünnepségén több ezren vettek részt a rekkenő hőség ellenére Párizs belvárosában, ahol a köztársasági elnök egyszerre búcsúztatta a holokauszt-túlélőt, az első jelentős francia női politikust és a meggyőződéses európai franciát. A zsidó családból származó Simone Veil 1927-ben született a franciaországi Nizzában. Őt és családját 1944-ben deportálták. Megjárta az auschwitzi, a bobreki és a bergen-belseni koncentrációs táborokat. A megpróbáltatásokat szülei és fivére nem élték túl, ő és két lánytestvére azonban megmenekült. A háború után jogi és politikaelméleti tanulmányokat folytatott, majd bíró és köztisztviselő lett. Az 1970-es években a jobboldalon kapcsolódott be a politikába, s harminc éven át a francia és európai politika egyik vezető, végig népszerű személyisége maradt. 1974 és 1979 között egészségügyi miniszterként legjelentősebb intézkedése az abortusz franciaországi legalizálása volt. Az Európai Parlament történetébe azzal írta be magát, hogy 1979-ben ő lett az EP elnöke, és ő az első nő is, aki uniós intézményben ilyen magas rangú tisztséget töltött be. Az Európai Parlamentben a liberális frakció alelnökeként és elnökeként is szolgált.

- fogalmazott mintegy félórás beszédében az államfő.

PestiSracok facebook image

- mondta Emmanuel Macron a Panthéon előtt felravatalozott koporsók előtt. A köztársasági elnök politikai hangvételű búcsúztatójában kitért Simone Veil valamennyi elköteleződésére: a második világháború utáni franciaországi, majd európai megbékélést hirdető beszédeire, a nők jogaiért folytatott harcára, amelynek legjelentősebb tette a mesterséges terhességmegszakítás legalizálását engedélyező törvényjavaslat beterjesztése volt egészségügyi miniszterként 1975-ben, valamint az Európai Parlament elnökeként végzett munkájára.

- mondta az államfő. Emmanuel Macron azt is kiemelte, hogy Simone Veillel a nőknek is igazságot szolgáltat a nemzet, hiszen ő az ötödik nő a párizsi Panthéonban.

- hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Az ünnepélyes hangvételű megemlékezést számos zenei részlet kísérte, köztük az európai himnusznak számító Örömóda Beethoven IX. szimfóniájából. A koporsóknak az épületbe való bevitele előtt pedig, miközben a párizsi tömeg fejet hajtott Simone Veil emléke előtt, a belvárosban felszerelt hangszórók egy percig az auschwitzi tábor csendjének zaját sugározták. A megemlékezés végén az előcsarnokba katonák által felvitt koporsók előtt bárki leróhatta kegyeletét vasárnap. Simone és André Veil földi maradványait hétfőn helyezik el a kriptában, ahol Jean Moulin, André Malraux, René Cassin és Jean Monet mellett fognak nyugodni.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.