Pesti Srácok

Az NGO-hajók előtt Olaszország kikötői továbbra is zárva tartanak

Az NGO-hajók előtt Olaszország kikötői továbbra is zárva tartanak

Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni az NGO-mentőhajót az olaszországi partoknál, így a hajó Spanyolország fele indult el szerdán. A Proactiva Open Arms egyik mentőhajója szerdán elhagyta az olasz felségvizeket és a spanyol partok felé vette útját. Az NGO Open Arms nevű hajóján kevés migráns tartózkodik, köztük egy, a tengerből kedden kimentett nő, és a fedélzeten van két holttest is.

Az NGO-hajónak az olasz belügyminiszter Matteo Salvini korábban megtagadta a kikötést, majd engedélyezte, hogy a túlélő nőt és a két holttestet Szicíliába hozzák. A szervezet viszont közölte, hogy nem kíván olaszországi partokon kikötni, mivel fenáll a veszély, hogy az olasz hatóságok lefoglalják a hajót. Az NGO közösségi oldalán számolt be arról, hogy a líbiai partiőrség egyik hajója fedélzetére vett 158 migránst egy gumicsónakról, többen viszont ezt megtagadták, ezért a líbiaiak elsüllyesztették a gumicsónakot, rajta az emberekkel. A tengerből az Open Arms egy életben maradt asszonyt emelt ki, valamint két halottat. A szervezet a történteket felvételekkel rekonstruálta, hangoztatva, hogy a líbiai parti őrség Olaszország fizetett gyilkosa. Az olasz belügyminiszter elutasította a vádakat, a tárca szerint az NGO közölte információk hamisak. A római belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Matteo Salvini szerint a Proactiva azért választotta Spanyolországot, mivel fél az olasz hatósági vizsgálattól. A líbiai partiőrség is tagadta, hogy embereket hagytak volna vízbe veszni. A líbiai partiőrség hajóján egy német és egy líbiai újságíró is jelen volt, mindketten cáfolták a Proactiva Open Arms vádjait, hangsúlyozva, hogy a líbiai fél senkit sem hagyott magára. Egy másik szemtanú, Erasmo Palazotto olasz baloldali politikus szerint, aki az Open Armson tartózkodott, két különböző mentés történt, és az egyik esetben egy anya és gyermeke valóban életét veszítette.

Az Infomigrants francia portál hírei szerint a Sarost 5 nevű cargohajó 40 migránst vett fedélzetére a tengeren. A teherhajó jelenleg Tunézia vizein várakozik, miután Tunézia, Málta és Olaszország is megtagadta, hogy ott tegye partra az embereket. Corrado Lorefice, a szicíliai Palermo érseke azt mondta, Európa zsákmányolja ki Afrikát, mégsem segít a kontinensnek. Matteo Salvini úgy válaszolt, nem Afrika szegényeinek érkezését kellene szorgalmazni, a kormány feladata mindenekelőtt az olasz szegények segítése. Alfonso Bonafede olasz igazságügyi államtitkár kijelentette, a római kormány nem folytat harcot az NGO-kal. A kormány egységes és Giuseppe Conte miniszterelnök megmutatta, hogy be lehet vonni a többi európai országot: olyasmit tettünk, amit eddig egyetlen olasz kormány se, a római kormány nem azt üzeni, hogy akarjuk a migránsokat, hanem arra a kérdésre vár választ, hogy mindenkit befogadunk-e? - mondta Bonafede, majd hozzátette, hogy - mint fogalmazott - a római kormány egyáltalan nem cinikus és fontosnak tekinti az emberi jogok biztosítását.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.