Pesti Srácok

Az olasz főügyész kivenné a migránsimportáló NGO-k kezéből az irányítást

null

A szicíliai Termini Imerese főügyésze, Ambrogio Cartosio szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenységét az államok fellépése helyettesítené, így elsősorban az európai államoknak kellene megállapodniuk, miként tudnák korlátok közé szorítani az illegális bevándorlást.

Ambrogio Cartosio főügyész az M1 csatornán vasárnap sugárzott interjúban elmondta, azért irányult az ügyészségek figyelme a migrációra, mert az olasz törvények szerint büntetőjogi következményei vannak bizonyos tevékenységeknek, például maga az illegális bevándorlás is bűncselekménynek számít, akárcsak annak elősegítése, pártolása. Az ügyészségek figyelme azért is terelődött erre - tette hozzá -, hogy védjék magukat az illegális bevándorlókat, akiket gyakran kizsákmányolnak "munkatáborokban", főleg a mezőgazdaságban, és sokszor büntetendő cselekedetek áldozatává válnak a tengeri átkelés előtt és az utazás alatt is, sőt, sokan holtan érkeznek meg. Arra a kérdésre, hogy a szicíliai ügyészségek egyre több figyelmet fordítottak a Földközi-tengeren a mentési műveletekre, megjegyezte, a mentés kifejezést sajnos rosszul használják nagyon eltérő helyzetek leírására. Részletezte, ha emberek egy olyan vízi járművön vannak, amely elsüllyed, és segítséget kapnak, hogy ne fulladjanak a tengerbe, akkor mentésről van szó. Azonban - folytatta -, ha ezeket az embereket úgy szállították egy hajó fedélzetére, hogy közben összejátszottak azokkal, akik az afrikai partokon törvénytelenül hasznot húznak ezekből az utakból, akkor véleménye szerint jogi értelemben

Jelezte, az NGO-k folytattak mentési műveleteket 2015 előtt is, de nem volt ilyen hírértéke, mert nem volt ennyire tömeges a jelenség, másrészt nem merült fel a gyanú - ahogyan egy bizonyos ponttól kezdve ez bekövetkezett -, hogy az NGO-k egy része büntethető magatartást követ.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Szólt arról is, nem ideológiai vagy filozófiai választás volt, hogy eljártak ilyen esetekben, a törvény szerint végezték a munkájukat. Közölte, jogi értelemben, amikor a migrációban embercsempészekről beszélnek, olyan emberekről van szó, akik pénzért a migránst, aki Európába akar eljutni, az afrikai partok közelében tartják, majd megszervezik az utat Európába.

- hívta fel a figyelmet. Az embercsempészek az olasz jogszabályok értelmében bűncselekményeket követnek el illegális bevándorlás és illegális bevándorlás pártolása címén, más esetekben emberkereskedelemmel vádolhatók, vagyis azzal, hogy ténylegesen embereket adnak el, máskor prostitúcióra kényszerítésben bűnösek. Ambrogio Cartosio kiemelte, ha valakit egy hajóval Olaszországba hoznak anélkül, hogy joga lenne az ország területére lépni, akkor illegális bevándorlás bűncselekményét követi el, és aki segített neki, az illegális bevándorlás pártolásának bűncselekményét.

- fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mi történik a gumicsónakokkal, hajókkal, amelyek megközelítik az NGO-hajót, a főügyész azt válaszolta, volt eset, amikor a gumicsónak, amelyet vízre bocsátottak, miután megüresedett, "magától visszajutott a partra", máskor az embercsempészek elviszik a migránsokat az NGO-hajóig és azután ugyanazzal a vízi járművel visszatérnek a partra. De szerinte ezekben az esetekben "fennáll a bűnszövetkezés", mivel visszaszolgáltatják a vízi járművet, tehát tényleges és ismétlődő megállapodás létezik a migránsokat szállító embercsempészekkel, ami jelentős bizonyítéknak számít az illegális bevándorlás bűncselekményének pártolásában.

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini kijelentéséről, amely szerint az NGO-hajók kárt okoznak és valójában veszélyeztetik a mentést, a főügyész azt mondta, nincs felhatalmazva kommentálni egy politikus szavait. Úgy vélekedett a nem kormányzati szervezetekről, hogy értékes munkát végeznek az emberéletek mentésében, sok gyerek meghalhatott volna, ha nem mentette volna meg egy NGO.

- tette hozzá.

Ambrogio Cartosio szerint az embercsempész szervezetek "minden gátlás nélküli és kíméletlen" szervezetek, amelyek legfőbb célja az anyagi haszonszerzés. Egyértelműnek nevezte, hogy ha nem szállnak szembe az embercsempészekkel, a bűncselekmények terjedése Európában is határtalanná válik, nemcsak Afrikában. Szavai szerint jelenleg az észak-afrikai partvidéken "a törvény nem létezik számos térségben, teljes mértékben az embercsempészek uralkodnak". Úgy fogalmazott, nem titok, hogy vannak olyan országok, amelyek parti őrsége néhány esetben az embercsempészeket segítette. Ezzel nemzetek fölötti szinten kellene szembeszállni Európában - jelentette ki.

- mondta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.