Pesti Srácok

Az olasz védelmi miniszter szerint Rómát és Tripolit egyaránt érinti a migráció

Az olasz védelmi miniszter szerint Rómát és Tripolit egyaránt érinti a migráció

Olaszországot és Líbiát egyaránt érinti a Földközi-tengeren át Európába igyekvő migránsok problémája - jelentette ki kedden Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszter, az ENSZ támogatását élvező tripoli egységkormány miniszterelnökével folytatott megbeszéléseit követően.

Trenta - a líbiai kormányfői hivatal sajtóosztályának közleménye szerint - Olaszországhoz hasonlóan Líbiát is olyan tranzitországként említette, amelyben a menedékkérők megérkezésükkor nem kívánnak maradni. Hangsúlyozta: Olaszország támogatja Líbia stabilitásának és biztonságának fenntartását, az észak-afrikai országban zajló nemzeti megbékélés menetét, akárcsak a demokratikus folyamatot.

Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök úgy vélekedett, hogy meg kellene erősíteni a határvédelmet Líbiai déli határa mentén. Szavai szerint éppen ebből az irányból érkeznek a migránsok Líbiába, hogy aztán a Földközi-tengeren keresztül Európa felé indulhassanak tovább.

A kormányfő felszólította Olaszországot, hogy támogassa országának azt a kérését, amely a Líbia ellen elrendelt fegyverembargó részleges felfüggesztésére irányul. Szarrádzs szerint a beszerzett fegyverekkel az olajlétesítményeket őrző, valamint a terrorizmus elleni biztonsági alakulatokat segíthetnék.

PestiSracok facebook image

- mondta Mohamed Szallak kormányszóvivő a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón. Szallak szerint Olaszország megértést mutatott, amiért Líbia ellenzi, hogy területén uniós menekülttáborokat hozzanak létre.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor rendszerének 2011-es bukása után mély káoszba zuhant, több rivális frakció is verseng az ország ellenőrzéséért, amely az Európába igyekvő bevándorlók fő tranzitállomása lett.

Az Európai Unió és az ENSZ fegyverembargót léptetett életbe 2011-ben Líbiával szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.