Pesti Srácok

Bild: Angela Merkel a vereség veszélye miatt zárta le menekültügyi vitáját Horst Seehoferrel

Bild: Angela Merkel a vereség veszélye miatt zárta le menekültügyi vitáját Horst Seehoferrel

A kormányfői és pártelnöki tisztségét fenyegető vereség veszélye miatt kötött megállapodást Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke Horst Seehofer belügyminiszterrel, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével a menekültügy körüli vitájuk lezárásáról - írta a Bild című német lap szerdán.

A lap kiemelte, hogy Angela Merkel több, mint 12 éve vezeti a német kormányt, és nevezték már a világ legnagyobb hatalmú asszonyának, így adódik a kérdést, miért hagyta hétfőn, hogy "méltatlan módon megalázzák".

- írta a Bild. A lap szerint hétfőn folyamatosan erősödött a kancellárra nehezedő nyomás. A CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülésén hatalmas tapssal fogadták Volker Kauder frakcióvezető azon kijelentését, hogy mindkét párt, így a CDU is megállapodást vár el a vezetőktől. A CDU egyik képviselője, Axel Fischer erről azt mondta a Bildnek: "ha Seehofer és Merkel ma nem tud megegyezni egymással, akkor le kell cserélni a vezetőket".

PestiSracok facebook image

A frakció legnagyobb platformja, a német gazdaság gerincét adó, közepes méretű vállalatok érdekeinek képviseletére szerveződött csoportosulás (Parlamentskreis Mittelstand) tovább fokozta a nyomást, hozott egy külön határozatot, amely szerint a CDU/CSU frakciószövetség fennmaradását nem lehet megkérdőjelezni, ezért amennyiben a két pártelnöknek nem sikerül megegyeznie, kedden ismét össze kell hívni a képviselőket, és nekik kell szavazással eldönteni a vita kimenetelét. A Bild szerint a kancellár bizalmasai egyértelművé tették számára, hogy egy esetleges frakciószavazáson nem az ő álláspontját, hanem Horst Seehoferét támogatná a többség. Ezt pedig Angela Merkel mindenképpen el akarta kerülni, mert a gyengeség jelének tartotta volna.

A döntő pont egy hatszemközti beszélgetés volt, amelyet a két pártelnök Wolgang Schäuble Bundestag-elnökkel, a CDU egyik legtekintélyesebb politikusával folytatott. Ő valószínűleg megismételte a vita miatt korábban tartott válságtanácskozásokon tett kijelentését, hogy a CDU/CSU pártszövetség "a szakadék szélén" áll, ami azt is jelenti, hogy a pártszövetség vezetői is elbukhatnak. Wolfgang Schäuble mutatta meg a megoldáshoz vezető utat is, a tranzitzónákról szóló 2015-ös elképzelés felújítását. A "tranzitzóna" helyett ezúttal tranzitközpontnak nevezett új intézmény megfelel Horst Seehofernek, mert lehetővé teszi a menedékkérők visszafordítását a határon, és megfelel Angela Merkel azon követelésének is, hogy Németország csak az érintett partnerországokkal egyeztetve lépjen az ügyben.

– mondta a Bild egyik forrása. A Die Welt című lap szerint a vita végkimenetele a szakítás Angela Merkel 2015 óta követett politikájával, mert a CSU vezetője elérte, hogy legyen lehetőség megtagadni a belépést menedékkérőktől a német határon. Éppen ez az, amit a kancellár el akart kerülni, de végül kénytelen volt elfogadni. A Spiegel Online hírportál értékelése szerint a megállapodás nem zárja le Angela Merkel és Horst Seehofer konfliktusát; a viszály bármikor kiújulhat, mert megoldás helyett csak "kitoloncolták" a problémát. Kitoloncolták a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD), amelynek most választania kell, hogy elfogadja-e a tranzitközpont intézményét, miután 2015-ben elutasította a tranzitzónák kiépítését, vagy nem fogadja el, és ezzel előidézi a kormány bukását. Kitoloncolták Ausztriába, illetve az EU-s partnerországokba, amelyeknek most megállapodást kellene kötniük Berlinnel a Németországba igyekvő menedékkérők visszafogadásáról.

Végül kitoloncolták a jövőbe, hiszen Horst Seehofer a megállapodás előtt néhány órával még - a Süddeutsche Zeitung című lapnak nyilatkozva - azt hangoztatta, hogy "nem hagyom, hogy menesszen egy kancellár, aki csak miattam lett kancellár", és azt is mondta, hogy "meg kellene hajolnom, de nem tehetem", továbbá megjegyezte, hogy "kidob az a személy, akit én segítettem nyeregbe", ilyen kijelentéseket pedig nem tűrhet el egy kormányfő egy minisztertől. Angela Merkel mégis eltűri, mert "a falhoz szorították", hiszen ha a közös frakciónak arról kellene döntenie, hogy feladják a pártszövetséget, vagy feláldozzák a kancellárt, akkor Merkelnek valószínűleg befellegzett - írta a Spiegel Online. A CDU és a CSU hétfőn egy három pontból álló megállapodással zárta le hetek óta húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

A testvérpártok egyetértésre jutottak, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni mindazon menedékkérők belépésének akadályozására, akiknek a menekültügyi eljárását az EU-s szabályok alapján nem Németországban kell lefolytatni, hanem abban a tagállamban, amelyben elsőként regisztrálták őket. Ezért úgynevezett "tranzitközpontokat" kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes államba. Amennyiben pedig a menekültügyi eljárás lefolytatásában illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni az EU-s visszaküldési szabály végrehajtását célzó együttműködés javításáról, akkor az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

MTI; Vezető kép: Getty Images

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.