Pesti Srácok

Bíróság oszlatta fel az Iszlám Állam követőiből álló legnagyobb indonéz terrorcsoportot

Bíróság oszlatta fel az Iszlám Állam követőiből álló legnagyobb indonéz terrorcsoportot

Indonéziában egy bíróság terrorcselekmények elkövetésének vádjával kedden feloszlatta a Jemaah Ansharut Daulah (JAD) nevű csoportot, amely szoros szövetségben áll az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel.

Aris Bawono Langgeng bíró az ítéletet a főváros, Jakarta déli részében fekvő, erősen őrzött bírósági épületben hirdette ki.

A JAD az Iszlám Állammal rokonszenvezők laza csoportját alkotja, amelynek több ezer híve van a délkelet-ázsiai országban. Vezetője Aman Abdurrahman hitszónok, akit a múlt hónapban halálra ítéltek. Egy jakartai bíróság ítéletében felelőssé tette őt a 2016 januárjában Jakarta szívében elkövetett terrortámadásért, amelyben nyolcan haltak meg a négy öngyilkos merénylővel együtt. Ez volt az első olyan terrortámadás Indonéziában, amelynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára. Bebizonyosodott, hogy ugyancsak ő állt egy jakartai buszmegállóban tavaly elkövetett, három rendőr halálát okozó öngyilkos merénylet, illetve egy borneói templom elleni támadás mögött, amelyben négy gyerek megsebesült.

A vádhatóság szerint Abdurrahman a nyugat-jávai börtönéből - ahol terrorizmus miatt büntetését tölti - szervezte meg a terrorcselekményeket, kapcsolatot teremtve a szabadlábon lévő merénylőkkel. Idén májusban a börtönben két napig tartó zavargások voltak, amelyekben életét vesztette a börtönhatóságok öt alkalmazottja és egy fegyenc.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Vezető kép: CNN

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.