Pesti Srácok

Egy magántelefon miatt mélyül tovább a káosz az LMP-ben

null

Schmidt Mária még a kampányidőszakban telefonált Schmuck Erzsébetnek, az LMP kampányfőnökének, hogy ne hallgassanak Hadházy Ákosra, az akkori társelnökre és ne léptessenek vissza annyi képviselőt a baloldal javára. A Terror Háza főigazgatója most azt mondta, puszta magánbeszélgetésről volt szó.

Még március folyamán történt a telefonbeszélgetés, melynek nyomán Schmuck ellen állítólag fegyelmi eljárás indult. Igaz, Szél Bernadett tagadta, hogy ez lett volna az ok. Ezt azóta Schmuck Erzsébet is megerősítette. Schmidt Mária pedig felháborítónak tartotta a feltételezést:

– nyilatkozott a Zoom.hu-nak a Terror Háza igazgatója, akit az ominózus telefonbeszélgetésről kérdezett a portál.

PestiSracok facebook image

Július elején a Magyar Narancs már pedzegette a Fidesz és az LMP közötti viszonyt egy cikkében, de az azóta a szétesés közelében lévő LMP elnöke, Szél Bernadett ugyancsak cáfolta, hogy a Fideszből vagy környékéről befolyásolni akarták volna az LMP-t.

Schmuck Erzsébet az LMP belső levelezőlistájára írt egy emailt, melyben kifejtette álláspontját az esetről, ezt a levelet pedig Rónai Egon az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilvánosságra hozta. A levélben így fogalmazott Schmuck:

Schmuck Erzsébet a Zoom.hu-nak megerősítette a körlevelében írtakat, de szerinte Schmidt Mária nem azért hívta fel, hogy befolyásolja őt vagy az LMP politikáját. Az LMP kampányfőnöke szerint ezt nem is tudta volna megtenni. Egyszerűen egy baráti figyelmeztetésről volt szó, hiszen Schmidt Mária fia, Ungár Péter az LMP-ben politizál és édesanyja számára ez nyilván számított.

A Zoom.hu feltette a kérdést, hogy mindez feljogosítja-e Schmidt Máriát arra, hogy az LMP kampányfőnökével beszélve beleszóljon a párt szövetségi politikáját érintő kérdésekbe, mire Schmuck Erzsébet így válaszolt:

Schmidt Máriához hasonlóan Schmuck is aggódott a tömeges visszalépések miatt, melyek miatt valós veszély volt, hogy az LMP választói olyan mértékben fordulnak el a párttól, ami után nem jutnak majd be a parlamentbe.

Ungár Péter a választások óta többször is kínos kérdések célkeresztjébe került. Legutóbb a nepszava.hu szellőztette meg, hogy Ungár egy szentgotthárdi és egy egri lapot is felvásárolt, és szombathelyi, debreceni lapokat is meg kíván szerezni.

Portálunk próbálta elérni Ungárt a két témával kapcsolatban, de a politikus azt mondta, hogy ebben a két ügyben nem nyilatkozik, forduljunk az LMP sajtóosztályához.

Forrás: zoom.hu, Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.