Pesti Srácok

Erdogan kifakadt Izraelre, és védelmébe vette a német-török focistát, Mesut Özilt

Erdogan kifakadt Izraelre, és védelmébe vette a német-török focistát, Mesut Özilt

Éles szavakkal bírálta a Hamász palesztin szervezet gázai övezeti létesítményeire mért izraeli katonai csapásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.

- hangoztatta Erdogan.

A török államfő külön is ostorozta az izraeli parlament által múlt csütörtökön elfogadott nemzetállam-törvényt, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt és az arab nyelvnek a hivatalos helyett különleges státust ad. E törvény Erdogan szerint "minden kétséget kizáróan annak a bizonyítéka, hogy Izrael a legcionistább, legfasisztább és legrasszistább állam a világon".

PestiSracok facebook image

Mint mondta, a jelek szerint Izrael "terrorállam" nem elégszik meg ennyivel, hanem "vérbe és keserűségbe fojtja" az egész közel-keleti régiót, majd a világot. Az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését a közelmúltban az OIC soros elnökeként Törökország kétszer is összehívta. Tavaly decemberben Ankara az ellen emelte fel hangját, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, idén májusban pedig azért, mert Washington át is helyezte Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét. Erdogan arról is beszélt, hogy senkinek nincs joga bírálni azt az új törvényjavaslatot, amely a rendkívüli állapot július 19-i feloldása után is biztosítaná Törökországban a terrorizmus elleni harc hatékonyságát. Közölte:

A török parlament hétfőn kezdte meg a 25 pontból álló javaslatcsomag vitáját, amely számos jogszabályt - köztük a terrorizmussal folytatott harcról szóló törvényt - és a rendkívüli állapot keretében kiadott törvényerejű rendeleteket is érinti.

A szöveg értelmében Törökország 81 tartományának kormányzói, ha a közrend és a biztonság úgy kívánja, legfeljebb 15 napig korlátozhatják adott egyének be- és kilépését a tartomány bizonyos részeire, illetve részeiről. A kormányzók ezen felül rendelkezhetnek arról is, hogy adott időpontokban, továbbá helyszíneken gyülekezhetnek-e vagy egyáltalán elhaladhatnak-e az emberek, valamint a különböző járművek.

A rendőri őrizetbe vétel maximális időtartama is hosszabbodik: a rendkívüli állapot előtti összesen lehetséges 5 napról 12 napra. A frakcióülés után Erdogan újságíróknak nyilatkozva elmondta: a török származású német labdarúgót, Mesut Özilt, aki a vele való fotózkodást követő támadások miatt vasárnap lemondott német válogatottságáról, minden elismerés megilleti, amiért teljes mértékben nemzetiségének megfelelően viselkedett. Erdogan elfogadhatatlannak nevezte az Özilt érő rasszista megnyilvánulásokat és hangsúlyozta, hogy végsőkig kiáll a török származású focista mellett.

Kedden a labdarúgó szülőfalujában, az észak-törökországi Devrekben lecserélték a Mesut Özilről elnevezett út bejáratánál található táblát, amelyen a futballista eddig a német válogatott mezében volt látható. A táblán ezentúl a Németországban vitákat kiváltó fénykép látható, amelyen Özil és Erdogan együtt mutatkozott.

Forrás: MTI; Fotó: www.rte.ie

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.