Pesti Srácok

Hollik István: Soros nem is titkolja az államellenes hozzáállását

null

A magyar emberek április 8-án egyértelműen kifejezték, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni, nem kérnek a Soros-tervből, ennek ellenére Soros György és szövetségesei nem álltak le, és a Soros-hálózat továbbra is az útjában álló nemzeti kormányok eltávolításán dolgozik – jelentette ki Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője a közmédiának nyilatkozva szombaton.

A kormánypárti politikus azt mondta, a spekuláns nem csinál titkot a szándékából, hiszen a Nyílt társadalom című könyvében úgy fogalmaz:

Kiemelte, ez nem csupán egy vélemény, hanem Soros György eszerint is dolgozik, politikai és pénzügyi spekulációi miatt abban érdekelt, hogy Európa bevándorlókontinenssé váljon, az európai nemzetállamok meggyengüljenek, káosz legyen és válság. Hollik István véleménye szerint ennek a munkának a következménye több országban is látható, hiszen a „Soros-hálózat” jelen van a világ és Európa minden jelentősebb országában, választásokat próbál meg befolyásolni, politikai válságokat idéz elő, és érdekei szerint kormányokat buktat meg. A kormánypárti politikus példaként említette, hogy a Soros-hálózat dollármilliókkal próbálta befolyásolni a 2014-es európai parlamenti választásokat, és erősen behálózta a brüsszeli intézményeket is. Hangsúlyozta, ma már Olaszországban és Törökországban is egyértelmű, hogy a Soros-hálózatnak komoly szerepe van az ezeket az országokat sújtó migrációs válságban, ahogy benne volt a keze a balkáni eseményekben, a macedón politikai válság kialakításában, továbbá a szlovák és az ukrán kormány megbuktatásában, valamint a romániai politikai helyzet instabillá válásában.

PestiSracok facebook image

Ahol a „Soros-hálózat” átveszi a hatalmat, ott mindig „Soros embereit ültetik be a kormányba” – szögezte le a Fidesz-KDNP képviselője.

Az EP választások a Soros-hálózatnak is sorsdöntőek

Hollik István kitért arra is, hogy Soros György Avaaz nevű szervezete a francia elnökválasztás befolyásolása mellett az osztrák országgyűlési választásoknál is előkerült. Az Avaaz emellett a legutóbbi magyar választást is megpróbálta nyíltan befolyásolni, de minden erőfeszítésük ellenére nem tudták eltávolítani a nemzeti, bevándorlásellenes kormányt – jelentette ki. Hangsúlyozta, mindennek azért van jelentősége, mert a jövő évi EP-választások meghatározók lesznek a kontinens jövője szempontjából, az európai polgárok ugyanis itt végre elmondhatják, hogy akarnak-e bevándorlókontinensen élni, vagy sem. Hollik István hangsúlyozta, hogy a „Soros-hálózat”, ahogy eddig, úgy most is mindent meg fog tenni, hogy befolyásolja a voksolást, és támogassa a bevándorláspárti erőket.

– jelentette ki a kormánypárti frakciók szóvivője.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.