Pesti Srácok

Idén eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

null

Idén minimum tízmilliárd forint áll rendelkezésre azon családok számára, ahol legalább három gyermek van és jelzáloghitel-tartozással rendelkeznek. Számukra januártól a harmadik gyerektől gyermekenként egymillió forintos kedvezmény jár a hiteltörlesztéshez, eddig már 851 családot támogatott így az állam - tudta meg a Magyar Idők.

A lap csütörtöki számában olvasható cikk szerint a kormány ösztönzi az érintetteket, hogy minél előbb igényeljék a támogatást, ezzel ugyanis a havi törlesztőrészlet is csökkenthető. Az írás felidézi, hogy az év elejétől él az az állami kedvezmény, amellyel a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzáloghitelek tartozását egymillió forinttal csökkenthetik azok a nagycsaládosok, ahol idén született vagy születik meg legalább a harmadik gyermek. A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságán elmondták, június 25-ig 1665-en igényelték ezt a kedvezményt, közülük 851-en már megkapták a támogatást. Az év egészére a költségvetésben tízmilliárd forintot irányoztak elő erre a támogatási célra. Azonban a keret felülről nyitott, tehát ha a várakozásoknál több igénylés érkezik be, a minisztérium akkor is biztosítja a forrást a kifizetésekre átcsoportosítással.

- olvasható a cikkben.

PestiSracok facebook image

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell kérvényezni, az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak. A támogatási kérelmet a hitelező intézmények bírálják el. Amennyiben a kérelmet elfogadják, támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az egymillió forintot. A pénzintézet az összeget utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól. Feltétel, hogy az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint előírás a büntetlen előélet. Amennyiben a bank valamilyen okból elutasítja a kérelmet, az igénylők a kormányhivatal járási hivatalához fordulhatnak jogorvoslatért. A minisztériumban elmondták, a kedvezmény folyamatosan, az év hátralévő részében és jövőre is igényelhető a járási hivataloknál.

A keret azok számára különösen vonzó lehet, akik újonnan akarnak lakást venni, és ehhez rögzített kamatozású jelzáloghitelt vennék fel. Így lehetőségük van kiszámíthatóan tervezni akár évtizedes távlatban is a költségüket, amelynek összegét eleve csökkenteni tudják, amennyiben megfelelnek az állami támogatás feltételeinek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.