Pesti Srácok

Ismét a magyarok kerültek a románok céltáblájára Erdélyben

null

A román oktatási minisztérium ellenőrző testülete vizsgálódik a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, ahol a diákok állítólag Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

A vizsgálat tényét Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő erősítette meg, aki az MTI-nek elmondta: a minisztériumi emberek a következő két-három napban kivizsgálják azt, ahogyan a tanfelügyelőség eljárt az ügyben, de az iskolában történteket is ellenőrzik.

A rajzokról készített fényképeket az iskola Facebook-oldalára tették ki közvetlenül az esemény után, de miután a médiában kedvezőtlen fogadtatása volt, eltávolították. A Hargita megyei prefektus korábban bírálta az iskola igazgatóját, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának 98. évfordulóján "politikai jellegű" rendezvénybe keverte az iskola diákjait.

Görbe Péter elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskolájukat. A főtanfelügyelő szerint az iskola tanárai azt állítják, hogy június 4-én az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelenetős számú magyar közösségek élnek. A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki a Nagy-Magyarország térképe.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: az iskola tanárai azt állítják, hogy az anyaországi és a külhoni magyarok közötti kapcsolatok építésének fontosságáról beszéltek a diákoknak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.