Pesti Srácok

Levélben kereste meg az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc

Levélben kereste meg az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc

Levélben kereste meg az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc - írja az Atv.hu. A DK elnöke azt javasolta május végén írt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a labdaházi nemzetgyűlés néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést az ellenzéki pártok. Gyurcsány Ferenc levelében arról írt, hogy szerinte a parlamentben nincs valós lehetősége az ellenzéknek a döntések befolyásolására, ezért lenne szükség egy olyan fórumra, ahol a megválasztott ellenzéki képviselők az ország valós problémáit meg tudnák vitatni. Hozzátette, hogy ettől függetlenül a képviselők szerinte vegyenek részt a rendes Országgyűlés munkájában is.

A DK elnöke azt javasolta, vitassák meg a pártelnökök és frakcióvezetők saját pártjukon belül, hogy létrehozzanak egy olyan fórumot, amelynek tagjai a választásokon mandátumot szerzett ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők, hiszen a testület komolyságát és legitimációját a választásokon szerzett, közvetlenül a néptől származó mandátum biztosíthatja; amely nem a hivatalos parlamenti napirend megtárgyalásának az alternatív fóruma, hanem az ország valódi ügyeivel (pl. egészségügy, oktatás, kivándorlás, szegénység, a 21. század kihívásai, stb.) foglalkozik. Határozatai természetesen közjogi kötőerővel nem bírnak, de előkészítik a demokratikus átalakulást és alternatív programot adhatnak a demokratikus nyilvánosság számára, hiszen ez megalapozhatja a kormányváltás utáni demokratikus átmenetet. A legjobb hazai és európai minták alapján saját maga szabályozza a működését, hiszen az Országgyűlési törvény és Házszabály nem alkalmas egy demokratikus képviseleti fórum működtetésére. Rendszeres ülésezési rendben és állandó helyszínen működik, hiszen a megvitatandó témák száma és bonyolultsága, valamint az ellenzéki alternatívák bemutatásának folyamatos szükségessége miatt egy esetileg ülésező ellenzéki nemzetgyűlés nem volna elegendő; a képviselők pártfrakciókban politizálnának, hiszen azon túl, hogy ez a demokratikus európai gyakorlat, az alternatív nemzetgyűlésnek nem az ellenzéki pártok közötti politikai, szakpolitikai véleménykülönbségek teljes feloldása a célja, hanem az, hogy értelmes, nyugodt és nyitott vitákat folytassunk és próbáljunk meg a lehető legszélesebb körű kompromisszumokat létrehozni.

- írta a DK elnöke.

PestiSracok facebook image

Az ellenzék számára egyre sürgetőbb a helyzet, ha jobb eredményt szeretnének elérni a jövő évi EP-, és önkormányzati választásokon, mivel például a Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében népszerűségi csúcsot jelzett a Fidesznek. A biztos választók körében 55%-on áll a párt. A választások óta a legnagyobb válságot a fentebb felsorolt ellenzéki pártok közül a Jobbik élte át, ahol pártszakadásra került a sor, miután a májusi elnökválasztáson alulmaradt Toroczkai László előbb platformot akart alapítani párton belül, majd kizárása után önálló mozgalmat hirdetett meg. Június elején került sor a zászlóbontásra, és megalakult a Mi hazánk mozgalom - írja az Atv.hu.

Várhatóan szeptemberben politikai pártként is bejegyzik a mozgalmat. Mindeközben az anyapárt, a Jobbik kilátásai nem túl rózsásak. Addig nem juthatnak ugyanis közpénzhez, amíg nem rendezik a plakáthelyek miatt kiszabott ÁSZ-büntetést. Ráadásul nemcsak irodákat zárhatnak be, de arról is dönteniük kell, hogy jövőre melyik választáson kívánnak elindulni. Az LMP-nél is komolyan felmerült a pártszakadás lehetősége, de úgy tűnik, hogy Szél Bernadett orvosolta a helyzetet. Annak ellenére is, hogy Hadházy Ákos azóta a pártból is kilépett, sőt, Ábrahám Júlia is otthagyta őket. Mint ismert, az ökopártban tettlegességig fajult egy vita a választás után Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos között, de az egy főre jutó fegyelmi eljárásokban is minden bizonnyal első helyen állnak. Talán a legkomolyabb ellentétet az szüli, hogy szankcionálják azokat, akik a kampány alatt a koordinált indulást tartották fontosnak, és esetleg visszaléptek egy esélyesebb ellenzéki jelölt javára. A Párbeszéd története sem indult könnyen. Alighogy megalakult a frakciójuk úgy, hogy más pártokból importáltak képviselőket, egyből úgy tűnt, meg is szűnhet. A Liberálisokat képviselő Bősz Anett ugyanis kilépett, de végül Karácsony Gergelyék mentették a helyzetet azzal, hogy a független Mellár Tamást meggyőzték, üljön be a frakcióba - írja az Atv.hu.

Forrás:atv.hu, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.