Pesti Srácok

Macron szándéka a reformpolitika folytatására töretlen, de elismeri, hogy nem mindenben sikeres

Macron szándéka a reformpolitika folytatására töretlen, de elismeri, hogy nem mindenben sikeres

Emmanuel Macron francia államfő mandátuma első évét értékelő beszédében a francia parlament előtt hétfőn megerősítette, hogy szándéka töretlen a hazája számára szükséges átalakítások folytatásában, de elismerte, hogy az elmúlt időszakban nem mindenben volt sikeres.

- mondta a francia elnök másfél órás beszédének kezdetén. "De az a dolgom, hogy soha ne törődjek bele, és fáradhatatlanul folytassam ezt a küzdelmet" - tette hozzá a nemzetgyűlés és a szenátus mindegy 900 tagjának együttes ülésén, a Versailles-ban összehívott kongresszus előtt. Emmanuel Macron elnöki beiktatása óta második alkalommal szólalt fel a parlament előtt, s a beszédet azért is nagy várakozás előzte meg, mert az elmúlt hónapban nagyot zuhant népszerűségi mutatója. Az Odoxa közvélemény-kutatóintézet csütörtökön megjelent felmérése szerint az államfő politikáját a franciák csak 29 százaléka tartja igazságosnak, 34 százaléka pedig hatékonynak. A megkérdezettek háromnegyede továbbra is dinamikusnak látja Emmanuel Macront, de ugyanekkora arányban gondolják azt, hogy túlságosan magányosan és személyesen vezeti az országot. A felmérés legfőbb tanulsága, hogy az államfőt egy ideje saját táborában is nyíltan bírálják amiatt, hogy jobboldali politikát folytat, és kiigazításokat várnak tőle szociális irányba. Az ellenzék és az elemzők által előszeretettel a gazdagok elnökének nevezett Macron elutasította a bírálatokat, és elmondta, hogy politikája nem a gazdagokat, hanem a vállalkozásokat szolgálja.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Emmanuel Macron.

- hangsúlyozta a francia elnök az ellenzék szerint a tehetősebbeket segítő adóreformok igazolására, amelyek viszont Emmanuel Macron szerint erősítették Franciaország versenyképességét.

- hívta fel a figyelmet. "De a gazdagság megteremtése, a nemzet prosperitása az alapja minden, igazságosságot és egyenlőséget eredményező projektnek" - tette hozzá.

- mondta Emmanuel Macron, elítélve az elődje, a baloldali Francois Hollande által a magas jövedelmekre kivetett 75 százalékos személyi jövedelemadót (amelyet végül az alkotmánytanács alkotmányellenesnek ítélt meg), mert az szerinte nem munkahelyeket teremtett, hanem azt eredményezte, hogy sokan adóparadicsomokba mentették ki vagyonaikat.

- mondta Emmanuel Macron.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."