Pesti Srácok

Kiegyezett Merkel és Seehofer, marad a bajor szövetségi belügyminiszter

Kiegyezett Merkel és Seehofer, marad a bajor szövetségi belügyminiszter

Megegyezés körvonalazódik a német koalíciós vitában, vagyis kiegyezik Merkel kancellár és Seehofer belügyminiszter.

A Bild és az Augsburger Allgemeine című lapok úgy tudják, meg tudott egyezni a CDU és a CSU a menekültvitában. Eszerint Bajorországban zárt tranzitzónákat állítanának fel, ahol a migránsokat elhelyeznék és egy gyors menedékkérelmi eljárásnak vetnék alá. Így döntenék el, jogosultak-e a menedékre Németországban.

A dpa hírügynökség is értesült a tranzitközpontokról folytatott megbeszélésekről, de figyelmeztetnek, még mindig nem született végleges paktum. Az is kérdés, hogy Horst Seehofer belügyminiszter egy ilyen megoldás alapján hajlandó a lemondó fenyegetése ellenére hivatalban maradni. A résztvevők szerint Seehofer hallgatásba burkolózott, amit úgy értelmeztek, hogy folytathatja.

Később maga Seehofer jelentette be, marad. Győzelmi jelentése így hangzott:

PestiSracok facebook image

A tranzitközpontokról szóló megállapodás felveti a kérdést, hogy a koalíciós partner SPD hogyan reagál. A szociáldemokraták ugyanis már küzdöttek az ilyen központok ellen 2015-ben. A tervek szerint éjszaka a CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kérésére összeül a pártok vezetőiből álló koalíciós egyeztető tanács.

A CSU-körökben elterjedt hír szerint nagyon hasznosak voltak azok a megbeszélések, amelyeket Angela Merkel és Horst Seehofer folytatott Bundestag CSU-s elnökével, Wolfgang Schäublével közvetlenül az uniópártok találkozása előtt.

A hétfői tárgyalások előtt mindenesetre Horst Seehofer kemény üzeneteket küldött Angela Merkelnek kettejük menekültügyi vitájában, és azzal fenyegetőzött, hogy nem folytatja tovább miniszteri munkáját, ha nem sikerül kompromisszumra bírni a kormányfőt.

- mondta a politikus a Süddeutsche Zeitung című lapnak, az újság hírportálján közölt beszámoló szerint arra utalva ezzel, hogy a csak Bajorországban működő CSU rendre jobb szövetségi parlamenti (Bundestag-) választási eredményt ér el a tartományban, mint a CDU a többi 15 tartományban.

- tette hozzá Horst Seehofer, jelezve, a vita rendezését úgy képzeli el, hogy Angela Merkel engedményeket tesz számára, ellenkező esetben távozik a szövetségi kormányból. Felvetette: vajon miként maradhatna tisztségében, ha nem egyeznek az "alapvonalak" a kormányfő és saját politikája között? Mint mondta, olyan helyzetbe került, amelyet eddig elképzelhetetlennek tartott.

- fogalmazott.

Horst Seehofer hétfő hajnalban pártja elnökségi ülése után tett nyilatkozatában elmondta, hogy felajánlotta lemondását pártelnöki és miniszteri tisztségéről, de előbb tesz még egy kísérletet a nézeteltérések rendezésére.

A két pártelnök tárgyalása hétfőn kora este, röviddel 18 óra előtt kezdődött a CDU berlini székházában. Horst Seehofer és Angela Merkel egyaránt hétfős delegációval vett részt a megbeszélésen. A vita arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől. Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és a CDU szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Forrás MTI/Spiegel.de/faz.net, Fotó: morgenpost.de

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.