Pesti Srácok

Mérnöki képzéseket indít Budapesten az egyik legjobb amerikai egyetem

Mérnöki képzéseket indít Budapesten az egyik legjobb amerikai egyetem

A magyar kormány és Indiana állam közötti felsőoktatási megállapodást írtak alá, amelynek nyomán egy újabb amerikai egyetem indíthatja el képzési programját Budapesten – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: Magyarországnak kőkemény küzdelemben kell helytállnia a világgazdaság drámai változásai közepette, így az ország versenyképességét alapvetően határozza meg a felsőoktatás minősége, az, hogy milyen szakembereket tud képezni a magyar felsőoktatás.

– mutatott rá. Közölte, hogy az Indiana államban működő Notre Dame Egyetem az Egyesült Államokban az egyik legkomolyabb presztízzsel rendelkező felsőoktatási intézmény, amely 176 éves történelemre tekint vissza, és a 2018-as világranglistán a 150. helyet foglalja el. Szijjártó Péter felidézte a Notre Dame Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közötti, két évtizedes múltra visszatekintő oktatási együttműködést, amely korábban kisebb közös programok elindításáról, oktatócseréről szólt.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. A külügyminiszter kitért rá, hogy cserébe a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Szentszéknél akkreditált, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szakot indít Indianában. Kiemelte, hogy az egyetemek együttműködésének újabb szintre léptetéséhez és a Notre Dame Egyetem budapesti képzéseinek elindításához az új felsőoktatási törvény értelmében államközi megállapodást kellett kötni, amelyet Eric Holcomb indianai kormányzóval aláírtak.

Meredeken felívelő kapcsolat Mike Pence alelnök államával

A tárcavezető úgy vélte, a megállapodás „önmagán túlmutató jelentőséggel rendelkezik”, mivel ezzel az egész magyar felsőoktatási rendszer erősödik. A világszínvonalú műszaki képzésekkel a magyar beruházási, befektetési környezet is megerősödik, hiszen a műszaki szakokról kikerülő hallgatókra mindig óriási a kereslet – mondta, hozzáfűzve, hogy a külföldi befektetői közösség számára jó ajánlólevél lesz, hogy a Notre Dame Egyetem műszaki képzéseket indít Budapesten. Szijjártó Péter szerint mindettől az ország versenyképességének növekedése és a befektetői közösség Magyarországról alkotott véleményének további javulása várható.

Arról is beszélt, hogy a tavalyi esztendőben aláírt megállapodással formalizálódott magyar-indianai kapcsolatok fejlődése önmagáért beszél: tavaly 96 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, több indianai vállalat is újabb magyarországi befektetéseket készít elő, a felsőoktatási együttműködéssel pedig három színvonalas képzést tudtak Budapestre hozni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.