Pesti Srácok

Nem adja fel a harcot a magyar menekültügyi szabályozás ellen az Európai Bizottság

Nem adja fel a harcot a magyar menekültügyi szabályozás ellen az Európai Bizottság

Kötelezettségszegési eljárást indít csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a Stop Soros törvénycsomag és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt – értesült a Népszava. Az EB értékelése szerint a migrációt segítő szervezetek és személyek ellen fellépő törvénycsomag több uniós előírásba ütközik. Az eljárás kezdeteként a testület felszólító levélben kér választ a magyar kormánytól.

A baloldali lap a törvénycsomag elfogadása után rögtön az Európai Bizottságnál érdeklődött, mire azt válaszolta a Juncker vezette testület, hogy nem minden aggodalom nélkül tekintenek a törvényre és az alkotmánymódosításra.

– kommentálta akkor a budapesti fejleményeket Christian Wigand, a bizottság alapjogi szóvivője, aki azt is elmondta, Brüsszel a Velencei Bizottság értékelését is figyelembe fogja venni, amikor dönt arról, hogy a törvény megfelel-e az uniós jognak. Frans Timmermans bizottsági alelnök a múlt hónapban jelezte, hogy a jogszabállyal „lehetnek problémák”. A Velencei Bizottság szerint a magyar jogszabály túlmegy azokon a kereteken, amelyeket egy 2002-es uniós irányelv határoz meg az engedély nélküli határátlépés, tranzitálás és egy tagország területén való tartózkodás büntetőjogi megelőzésére. Az Európa Tanács is beleszállt már a Stop Sorosba, alkotmányjogászokból álló testülete a hatályon kívül helyezését javasolta, mert szerintük aránytalan büntetéseket ró ki személyekre, NGO-kra, továbbá sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

PestiSracok facebook image

A Népszava szerint az Európai Bizottság csütörtökön bírósági szakaszba lépteti a magyarországi menekültügyi szabályozás miatt még 2015-ben indított kötelezettségszegési eljárást, mivel nem kapott kielégítő választ Magyarországtól. A testület szerint nem férnek össze az uniós joggal a magyar menekültügyi eljárások, a visszatérésre vonatkozó szabályok és a befogadási feltételek.

forrás: Népszava

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?