Pesti Srácok

Olaszország tunéziai migránsok kitoloncolására készül

Olaszország tunéziai migránsok kitoloncolására készül

Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akiket a Földközi-tengeren mentettek ki - jelentette be szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter, mindössze órákkal azután, hogy az illegális bevándorlók partra szálltak.

„Segíteni, ellátni, s azonnal hazaszállítani. A szavakat tettek követik" - írta Twitter-bejegyzésében Salvini. Az ügyet ismerő tisztségviselők a dpa német hírügynökségnek elmondták: a migránscsoportból egyes felnőtt férfiakat már hétfőn visszaküldenek egy charter-járattal Tunéziába, a társaik pedig a hét folyamán követik őket. A tunéziaiak egyike sem terjesztett be menedékkérelmet. A migránsokat az Olaszországhoz tartozó Pantelleria szigeténél mentették ki. Az embereket a helyi sajtó szerint Szicília partjaira vitték. Az új olasz kormány június elején tiltotta meg a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóinak kikötését migránsokkal a fedélzetükön.

Salvini a The Washington Post című amerikai lapnak adott pénteki interjújában leszögezte, Európa megértette, hogy Olaszország már sokat tett, szerinte talán túl sokat is, és - mint mondta - elmagyarázta francia és német kollégáinak, hogy Itália nem tud több migránst fogadni. Hozzátette, jelenleg mintegy 500 ezer illegális migráns tartózkodik olasz földön, és ötmillió ember, azaz a lakosság 8 százaléka legális bevándorló.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.