Pesti Srácok

Önkéntes rendőrként verte a diáktüntetőket Macron testőre

Önkéntes rendőrként verte a diáktüntetőket Macron testőre

Vizsgálatot indított csütörtökön a párizsi ügyészség Emmanuel Macron francia államfő egyik munkatársa ellen, aki májusban egy diáktüntetésen rendőrségi rohamsisakot viselve egy férfit bántalmazott. A Le Monde című napilap internetes oldalán szerda este közzétett felvétel óriási tiltakozást váltott ki az ellenzék részéről.

A videón Alexandre Benalla, az elnöki hivatal egyik, biztonsági területért felelős munkatársa látható, amint május 1-jén a párizsi belvárosban megüt egy földre került diáktüntetőt. Benalla egyébként a tavalyi elnökválasztási kampányban Macron személyi biztonságáért volt felelős, majd Francois-Xavier Lauch, az elnöki kabinet vezetőjének egyik helyettese lett. A rendőrség májusban azonnal tájékoztatta az elnöki hivatalt az esetről, amely Macron utasítására két hét felfüggesztéssel szankcionálta a kabinetben dolgozó férfit, de arról nem tájékoztatta a sajtót a Le Monde cikkének megjelenése előtt. Alexandre Benalla továbbra is az Elysée-palotában dolgozik, de már nem vesz részt az elnöki látogatások biztosításának szervezésében, hanem más munkakörbe került.

Az ügy kiszivárogtatása után Bruno Roger-Petit, az elnöki hivatal szóvivője csütörtökön elfogadhatatlan magatartásnak nevezte Benalla fellépését, de emlékeztetett arra, hogy a férfi ellen azonnal szankciót indítványoztak. Roger-Petit elmondta: Alexandre Benalla május 1-jén engedélyt kapott a feletteseitől arra, hogy megfigyelőként részt vegyen a rendfenntartásban. Az ott elkövetett erőszak miatt azonban a legsúlyosabb büntetést kapta, amit az Elysée-palotában dolgozó munkatársakra valaha kiszabtak. A szankcióval elfogadhatatlan magatartást sújtottunk, és jeleztük neki, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés az elbocsátás előtt – mondta a szóvivő. A párizsi ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy a közzétett felvétel alapján előzetes eljárást indított közfeladattal megbízott személy által elkövetett erőszak és hivatali személyazonossággal való visszaélés gyanúja miatt. A felvételen Alexandre Benalla civil ruhában van, de a fején a rohamrendőrök sisakját viseli.

Ellenzéki össztűz Benalla ellen

PestiSracok facebook image

A teljes ellenzék bal- és jobboldalon egyaránt átláthatóságot kért az elnöki hivataltól az ügyben, illetve azt, hogy súlyosabb büntetéssel sújtsák az erőszakoskodó munkatársat. Emmanuel Macron csütörtökön egy vidéki látogatáson nem kívánta kommentálni az ügyet. Macronnak meg kell szólalnia és világossá kell tennie, hogy mi történt – mondta Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke az Europe1 rádióban. A jobboldali politikus azt szeretné tudni, hogy történtek-e kísérletek az ügy eltusolására. Olivier Faure, a szocialisták főtitkára a France2 köztelevízióban példás szankciókat és igazságügyi eljárást követelt, hasonlóan Alexis Corbière-hez, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szóvivőjéhez. Richard Ferrand, a kormányzó Köztársaság Lendületben nemzetgyűlési frakciójának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tűrhetetlen magatartást az elnöki hivatal azonnal szankcionálta, valamint cáfolta, hogy bárki is el akarta volna tusolni az ügyet. "Nálunk azt nem szokás" – mondta a kormánypárti politikus.

Arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy képzeljék el a magyar haladó sajtó reakcióját arra a végtelenül hipotetikus lehetőségre, amikor kiderül, a magyar miniszterelnök legközelebbi munkatársa kijár önszorgalomból kormányellenes tüntetőket bántalmazni, a rohamrendőröktől azon melegében kölcsönkért felszerelés felhasználásával. Az a baj, hogy mi sem a jelenséget, sem a reakciót nem vagyunk képesek elképzelni. Ezért örülünk, hogy nem vagyunk a francia újságírók helyében és nem nekünk kell erre jelzőket találnunk. És még ki sem rúgták. Hiába, nem éltünk elég kemény helyen idáig.

Forrás: MTI/PS. Fotó: Lacroix.fr

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.