Pesti Srácok

Orbán Balázs: A falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség

Orbán Balázs: A falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség

Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern Városok programra, és megkezdődik a Modern Falvak program végrehajtása is - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Orbán Balázs azt mondta, a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Megjegyezte, a lakosság több, mint negyede falvakban él. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani a vidék legnagyobb fejlesztési programját. Az államtitkár hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy nőjön a falvak népességmegtartó képessége, emelkedjen a falvakban a foglalkoztatás, javuljon a közlekedés, színvonalasabbá váljon az oktatás és az egészségügy, a kulturális és sportélet. Jövőre elkészül Budapest és az agglomeráció tízéves fejlesztési terve is - közölte Orbán Balázs. Szavai szerint a fővárosnak két minősége van, amely két különböző célt jelöl ki: egyrészt a budapestiek élhető otthonává kell tenni, másrészt a nemzet méltó fővárosává. A fejlesztési terv kivitelezését 2020 és 2030 között végzik majd - ismertette az államtitkár.

Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy a 2019-es költségvetés a biztonságos növekedésé. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a költségvetés terhére, segítve a további gazdasági növekedést - jelezte. Azt mondta, hogy 2010 óta Magyarország visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, stabil pénzügyi helyzetét. Felelős gazdálkodást folytat, csökkenő pályára állította az államadósságot, a cél a tartós gazdasági növekedés - fűzte hozzá. A munkanélküliség 12-ről 3,8 százalékra csökkent, rekordot dönt a foglalkoztatás, miközben a bérek hosszú évek óta nem látott ütemben nőnek - jelentette ki. Felidézte, hogy 2016-tól kezdve mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolja az országot, sőt tavaly kettő továbblépett, és pozitívra javította az államadós-osztályzat kilátását. Az államtitkár szerencsésnek nevezte, hogy a kormány 2017-hez és 2018-hoz hasonlóan 2019-ben is garantálja a nullás költségvetést: a közszolgáltatásokat hitelfelvétel nélkül, a működési bevételekből finanszírozza. Európában sokasodnak a gazdasági válságjelek, amiket súlyosbíthat a migrációs krízis, a kabinet azonban azt akarja, hogy minden magyar ember tehessen egy lépést előre a saját életében - hangoztatta Orbán Balázs. Ezt a célt szolgálja az adócsökkentés, valamint a családtámogatások bővítése is - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy 2015-höz képest 2019-ben a duplájára, havi 40 ezer forintra nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az intézkedés csaknem 350 ezer családot érint. Tovább nő az otthonteremtésre szánt összeg: jövőre az ideinél is 16 milliárddal több jut erre a célra. Közbiztonságra, a rendőrség működtetésére és fejlesztésére 350 milliárd forintot fordítanak, januártól pedig újabb 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók illetménye, ami a korábbiakkal együtt már 50 százalékos növekmény. Az államtitkár közlése szerint a honvédségre 512 milliárd jut, 85 milliárddal több, mint az idén. Hosszú távon a kormány ambiciózus célja a védelmi kiadások megduplázása - emelte ki. A kabinet a nem várt kiadásokra is tartalékot képez. Jövőre 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és az államadósság csökkentésével számolnak, hangsúlyozta Orbán Balázs. Kérdésre az államtitkár azt mondta, hogy a kormánynak a magyarok biztonsága a legfontosabb, és a "Stop Soros" törvénycsomag kifejezetten szükséges az illegális bevándorlás megfékezéséhez.

Forrás:MTI, Vezető kép:Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.