Pesti Srácok

Őrizetbe vettek egy francia rendőrt, mert megütött egy őrizetest (VIDEÓ)

Őrizetbe vettek és felfüggesztettek egy francia rendőrt, akiről felvétel készült, amikor megütött egy őrizetest egy párizsi bíróságon - közölte a belügyminisztérium és az ügyészség. A hivatalos tájékoztatás szerint az őrizetes nem migráns, ahogy az internetes oldalon olvasható, hanem egy lopási ügyben sürgősségi eljárással bíróság elé került férfi.

A térfigyelő kamerák által készített, közel hatperces felvételen, amelyet a la-bas.org portálon a rendőr kollegái tettek közzé csütörtökön, látszik, amint egy őrizetes nem akar visszatérni a mosdóból a zárkájába. A rendőr ekkor leteríti a földre, és megbilincseli, majd erővel visszahúzza a zárkába, ahol ütéseket mér rá és megrugdossa a földön fekvő embert, egészen addig, amíg két másik rendőr meg nem érkezik. A hivatalos tájékoztatás szerint az őrizetes nem migráns, ahogy az internetes oldalon olvasható, hanem egy lopási ügyben sürgősségi eljárással bíróság elé került férfi.

A párizsi ügyészség két eljárást indított az ügyben, az egyiket hivatali személy által elkövetett erőszak gyanújával, a másikat pedig a felvétel törvénytelen kiszivárogtatása miatt. Mindkét ügyben a rendőrséget felügyelő szerv, az IPGN végzi a nyomozást. A belügyminisztérium közleményében elítélte "az elfogadhatatlan magatartást, amely árt a biztonsági erők megítélésének", ezért azonnali hatállyal felfüggesztették a felvételen látható rendőrt addig, amíg a közigazgatási és a bírósági vizsgálat le nem zárul.

Idén először az IGPN közzétette, hogy hányan haltak vagy sérültek meg rendőri atrocitások során. 2017 júliusa és 2018 májusa között 14 haláleset és mintegy száz sérülés történt, de a vizsgálatok valamennyi esetet jogos önvédelemnek ismerték el.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."