Pesti Srácok

Ötméteres óriáspiton tartja rettegésben Varsó környékét

Ötméteres óriáspiton tartja rettegésben Varsó környékét

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen. A bőr friss, tehát a kígyó éhes és támadhat - közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett, hatalmas kígyóbőrről.

Egy állatvédő szervezet szerint a tigrispiton (Python molurus), amelynek több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó mentén, Konstancin-Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet.

- közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett hatalmas kígyóbőrről. Egyúttal figyelmeztette a szervezet az ott élőket, hogy ne sétálgassanak és ne aludjanak a szabad ég alatt, továbbá figyeljék a környéket. Hozzátették, hogy a gyerekek és a háziállatok különös veszélyben vannak a kígyó miatt, amely mozgásban van a nyomai szerint. A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mivel elképzelhető, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki a kígyó, de az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

PestiSracok facebook image

A Python molurus, avagy tigrispiton az egyik legnagyobb, nem mérges pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, általában emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.

Forrás: MTI; Fotó: animalrescuepoland.wordpress.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.