Pesti Srácok

Páneurópai Ligát akar létrehozni az olasz belügyminiszter

Páneurópai Ligát akar létrehozni az olasz belügyminiszter

Miután pártját kormányra segítette Olaszországban, Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy létrehozza és sikerre viszi jövőre a hasonló gondolkodású nacionalista pártok páneurópai szövetségét.

Olaszországban a következő harminc évig kormányon maradunk, Európában pedig megalakítjuk a populisták szövetségét és ledöntjük Brüsszel falait - mondta Matteo Salvini az észak-olaszországi Pontidában tartott pártünnepen vasárnap. Matteo Salvini emlékeztetett, hogy a Liga éppen egy hónapja került kormányra. A politikus hangsúlyozta, hogy a párt számára a következő kihívás a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás lesz. Úgy fogalmazott, hogy 2019-ben a nép és az elit méri össze az erejét Európában:

Az olasz pártvezér elmondta, az a terve, hogy nemzetközi populista szövetség alakuljon, amely véleménye szerint az EP-választásokon megszerzi a többséget.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Matteo Salvini az európai populista erők közötti egységről beszélve, hozzátéve, hogy számára a populista kifejezés dicséretnek számít. Matteo Salvini az Északi Ligából lett Liga alapításának 28. évfordulóján szólalt fel a lombardiai Pontida kisváros mezején, ahol a párt zöldinges szavazói minden évben összegyűlnek. A párt vezére mintegy 75 ezer ember előtt beszélt. Matteo Salvini többek közt a migrációról is szólt. Kijelentette, hogy az olasz belügyminiszter, vagyis ő dönt az olaszországi kikötők lezárásáról a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói előtt, és a kikötési engedély megtagadása továbbra is érvényes marad.

- mondta Matteo Salvini.

A felmérések szerint a márciusi választásokon valamivel több mint 17 százalékot szerzett Liga azóta stabil 30 százalékra erősödött, megközelítve kormánykoalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottságát. Elemzők szerint a Liga népszerűségét mindenekelőtt Matteo Salvini és az általa vezetett belügyminisztérium eddigi migrációs politikája növelte. A La Repubblica című olasz balközép napilap úgy vélte, Matteo Salvini az olasz kormány után a vezető nélküli Európában is győzni kíván, kihasználva Angela Merkel német kancellárnak éppen a migrációs helyzet okozta belpolitikai nehézségeit.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.