Saját identitásukat bizonygatják a franciák a fekete-arab válogatottjuk sikere nyomán
Öt forradalmon túl, az ötödik köztársaság idejére olyan jól sikerült Franciaország társadalommérnöki átalakítása, hogy már azon tanakodnak, kik ők. A foci-világbajnokság döntőjébe jutott válogatottjuk sikere kapcsán a francia sajtó ismét a francia társadalmat foglalkoztató identitási kérdésekkel foglalkozott szombaton, ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt, amikor a kék-fehér-piros nemzeti színek helyett „fehér-fekete-arabnak” nevezett csapat először lett világbajnok.
A 2018-as francia válogatott 23 tagja közül 14-en afrikai származásúak és ketten nem is Franciaországban születtek: Samuel Umtiti a kameruni Yaoundéban, Steve Mandanda pedig a kongói Kinshasában. A húsz évvel ezelőtti válogatott bevándorló származású tagjaival ellentétben ez a generáció azonban már nem azt emeli ki, hogy honnan származik, hanem büszkén és szokatlan módon vállalja a francia identitását.
Franciaországot akarom megtestesíteni, Franciaországot akarom képviselni
– mondta a Le Monde című napilapnak adott interjúban a 19 éves Kylian Mbappé, aki a Párizshoz közeli Bondyban kameruni apától és algériai anyától született. Paul Pogba is arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia lakosság sokszínű és sokféle származású:
De ez ma Franciaország, ez a szép Franciaország. Így szeretjük és így fogjuk mindig is szeretni.
A Le Figaro Franciaország Kékei című szerkesztőségi írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a „fehér-fekete-arab” csapat 1998-as győzelme óta minden megváltozott. Akkor mindenki azt gondolta, hogy a sokszínű csapat győzelme automatikusan „csodaszerű kohéziót” eredményez a társadalomban, ez azonban nem így történt.
A Didier Deschamps által irányított csapat új arcot mutat. Először is ez az edző a sztárkultusz korszakában egyfajta hősellenességet képvisel: szerény, szűkszavú, rendezett. Kizárólag a sportteljesítményük és a szellemi állapotuk alapján válogatta ki a játékosokat, röviden a legjobbakat. A nemzeti tizenegy tagjai nem azzal tűnek ki, hogy miben különböznek egymástól, hanem abban, ami összeköti őket: és ez Franciaország
– írta a Le Figaro.
A Libération szerint a játékosok politikai kiállása Franciaország mellett nem ideológiai, hanem patrióta, nyitott és plurális politikai gesztus. Olyan negyedekből származnak, amelyeket a lap szerint a szélsőjobboldal elkülönüléssel vádol és a lakóit „rossz franciáknak” állítja be, a szélsőbaloldal pedig gyakran áldozatként mutatja be őket. Most viszont hirtelen az egész ország számára a sikeres integráció jelképeivé váltak.
A tarkabarka csapat a franciaországi ifjúság tükre
A francia válogatott döntőbe jutása egy csapásra hatalmas lelkesedést eredményezett az identitási kérdésekkel átitatott társadalomban, ahol a felmérések azt mutatják, hogy a franciák többsége szerint nem elég szigorú a kormány bevándorlási politikája. A torna egyik legfiatalabb, 25,6 éves átlagéletkorú csapata ugyanakkor egyértelműen a jelenlegi francia fiatalságot testesíti meg, amely kedd este, az utcákon ünnepelte Franciaország győzelmét Belgium felett, aminek eredményeként a francia válogatott húsz év alatt harmadik alkalommal jutott be a világbajnoki döntőbe. A Champs-Élysées sugárúton lelkes fiatalok arról beszéltek a kameráknak, hogy szeretnék ők is átélni azt az örömet, amit a szüleik éreztek 1998-ban, s miközben a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, az ünnepelt Pogba és Kimpembe által népszerűvé tett nigériai táncot, a shaku shaku-t járták.
Harmadik vagy negyedik generációs bevándorlók vagyunk, amely egyértelműen és ugyanúgy vállalja a kulturális vagy vallási különbségeit, mint azt, hogy francia. Ide nézzetek, megy ez, lehet valaki fekete, muzulmán és francia is egyben és győzelemre viheti Franciaországot!
– hangsúlyozza Pascal Blanchard történész, akinek szakterülete a bevándorlás. Kylian Mbappé ennek a felfogásnak a nagy jelképe, aki félig arab, félig fekete. William Gasparini sportszociológus szerint viszont a válogatott nem a teljes francia társadalmat tükrözi vissza. Szerinte a csapatban azért van ilyen sok szerény környezetből származó, bevándorló származású játékos, mert a politikai és a gazdasági élet kizárja őket, s emiatt a labdarúgás a „valóság torz tükörképe” lett. Yvan Gastaut, a bevándorlás és a labdarúgás közötti viszonyt kutató történész szerint viszont a jelenlegi csapat ereje nem abban rejlik, hogy sokszínű, hanem abban, hogy a játékosok nagyon összetartók és szolidárisak egymással.
Rendőrök tömege védi a bevándorlóiktól a franciákat, miközben a bevándorlóik sikerét ünneplik
A Le Figaro szerint mindenesetre „az egész ország a leghosszabb éjszakára készül” a Franciaország-Horvátország döntő után. Országszerte 230 szurkolói zónát állítanak fel, ahol óriáskivetítőkön követhetik az emberek 17 órától a mérkőzést. Párizsban egyetlen körbekerített szurkolói zóna lesz, a Mars-mezőn, ahova 90 ezer embert várnak, de ennél többet nem engednek be a hat biztonsági bejáraton, ezért a szurkolókat arra kérik, hogy minél előbb, már 13 órától érkezzenek meg a helyszínre. A Mars-mező és az annak végében emelkedő Eiffel-torony környékét biztonsági okokból teljesen lezárják a forgalom elől, az Eiffel-torony egész nap zárva tart. A szurkolói zónát mintegy négyezer rendőr biztosítja. Gérard Collomb belügyminiszter szerint amennyiben Franciaország nyeri meg a világbajnokságot, „tömegjelenetekre és népünnepélyre lehet országszerte számítani”, s a teljes belvárost lezárják a gépjármű-forgalom elöl.
Forrás: MTI
