Pesti Srácok

Szinte minden friss diplomás el tud helyezkedni a munkaerő-piacon

null

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség – jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 kedd esti műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára azt mondta: a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint Magyarországon mintegy 85 százalék – az uniós átlagnál nagyobb – a friss diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési aránya. Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány. Horváth Zita kifejtette, ebben a 85 százalékban az egész ágazat, vagyis minden szak benne van. A húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de – mint hozzátette – általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.

Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni – hangsúlyozta. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken. Elmondása szerint ez többek között annak köszönhető, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.