Pesti Srácok

Trump: ha nem sikerül javítani az amerikai-orosz viszonyon, "én leszek Putyin legádázabb ellensége" 

Trump: ha nem sikerül javítani az amerikai-orosz viszonyon, "én leszek Putyin legádázabb ellensége" 

Ha nem sikerül javítani az Egyesült Államok és Oroszország viszonyán, akkor Donald Trump lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb ellensége. Ezt maga az amerikai elnök mondta a CNBC televíziónak.

Az elnök a főként gazdasági kérdésekkel foglalkozó tévécsatornának csütörtökön adott interjút, amelyet helyi idő szerint pénteken sugároznak. Csütörtök este azonban a CNBC részleteket hozott nyilvánosságra belőle. Donald Trump az interjúban kifejtette: nagyra értékelte, hogy lehetősége nyílt az amerikai-orosz kapcsolatok javítására, és szerinte jól megférni Putyin elnökkel és Oroszországgal "nem rossz", hanem "jó dolog". Ugyanakkor azt állította: hosszú évek óta ő az első elnök, aki keményen bánik Oroszországgal. Ostorozta elődjét, Barack Obama demokrata párti elnököt, aki - megfogalmazása szerint - "totális balek" volt Oroszországgal kapcsolatban.

Az interjút a Fehér Házban még azelőtt rögzítették, hogy Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője Twitter-bejegyzésben nyilvánosságra hozta Donald Trump Putyinnak szóló meghívását egy újabb, ezúttal washingtoni csúcstalálkozóra. A hírt az amerikai politikai elit meglepetéssel, vagy éppenséggel felháborodással fogadta. Dan Coats, az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó, coloradói Aspen Fórumon egy panelbeszélgetésen hallotta a hírt, és először hitetlenkedve azt kérdezte: "Megismételné, kérem?", majd annyit mondott: "Az sajátságos lesz!". A hírszerzés csúcsvezetője aztán kifejtette, hogy Vlagyimir Putyinnak minimum tudnia kellett a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásokról, de meglehet, hogy ezt eleve ő rendelte el. Coats hozzátette: mindmáig egyáltalán nincs információja arról, hogy a hétfőn Helsinkiben tartott csúcstalálkozón mi hangzott el Donald Trump és Vlagyimir Putyin négyszemközti megbeszélésén.

Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy Trumpnak mindaddig nem szabadna találkoznia és tárgyalnia az orosz elnökkel, amíg nyilvánosságra nem kerül, hogy a hétfői kétórás négyszemközti megbeszélésen mi történt, miről állapodtak meg. Schumer szerint Donald Trumpnak többé nem volna szabad négyszemközti tárgyalásokat folytatnia Vlagyimir Putyinnal, sem az Egyesült Államokban, sem Oroszországban, sem másutt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Huffington Post

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.