Pesti Srácok

Trump leoltotta a németeket, ezzel kiverte a biztosítékot az amerikai demokratáknál

Trump leoltotta a németeket, ezzel kiverte a biztosítékot az amerikai demokratáknál

A demokrata párti politikusok élesen bírálják Donald Trump amerikai elnök retorikáját a brüsszeli NATO-csúcson, míg a republikánusok egyetértenek az elnök mondandójának lényegével. Trump szerint Németország Moszkva túsza, mert energiaellátásának biztosítéka Oroszország.

A Demokrata Párt kongresszusi vezetői közös nyilatkozatban ítélték el Donald Trump brüsszeli megnyilvánulásait. Nancy Pelosi a demokrata párti képviselők, Chuck Schumer a demokrata szenátorok frakciójának nevében adta ki a közös nyilatkozatot, amelyben kijelentették: Trump elnök pimasz sértegetései és befeketítése, amelyekkel az Egyesült Államok egyik legrendíthetetlenebb szövetségesét, Németországot illette, zavarba ejtőek. "Ma reggeli viselkedése újabb, mélyen aggasztó jele annak, hogy az elnök lojálisabb Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, mint NATO-szövetségeseinkhez" - nyilatkozták. Republikánus politikusok egyetértettek az elnök mondandójának lényegével, mind a német gázellátást, mind pedig a NATO-tagországok védelmi kiadásait illetően. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor elmondta: Donald Trumpnak igaza van, nemkívánatos következményekkel jár, hogy Németország Oroszországtól vásárol gázt, és igaza van a védelmi kiadásokat illetően is. "De mindezzel együtt nekem az a célom, hogy a NATO erősebb legyen és ennek egyetlen módja az, hogy tartsuk magunkat a játékszabályokhoz és a vállalt kötelezettségekhez" - mondta. Donald Trump a NATO-csúcson szerdán délelőtt az Északi Áramlat-2 tervezett megépítése ügyében úgy vélekedett, hogy Németország Moszkva túsza, amelyet teljes mértékben Oroszország irányít, miután az energia hatvan-hetven százalékát Moszkva biztosítja számára, illetve rendkívül helytelennek nevezte, hogy miközben országa óriási összegeket költ Európa védelmére, Németország hatalmas olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal, és dollármilliárdokat fizet évente.

Paul Ryan házelnök, republikánus politikus azt hangoztatta: egyetért Trump aggodalmaival az orosz gázvezeték és a német védelmi kiadások miatt. "Valahányszor európai szövetségeseinkkel találkozom, ugyanezt az aggodalmat vetem fel neki az Északi Áramlat-2 miatt" – mondta Ryan, s hozzátette: az elnöknek abban is igaza van, hogy a NATO-szövetségeseknek tartaniuk kell magukat a vállalt kötelezettségeikhez, ami a GDP két százalékának megfelelő összeg kifizetését jelenti a közös védelem céljaira. "Németország az Európai Unió legerősebb gazdasága, Németországnak muszáj vállalnia a kétszázalékos védelmi kiadást, ahogyan erre ígéretet tett a Walesben tartott csúcsértekezleten" – hangsúlyozta a republikánus házelnök. Az amerikai képviselőház szerda délután az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét támogató határozatot fogadott el. Az egyhangúlag megszavazott, de kötelező erővel nem bíró határozat megerősíti, hogy az Egyesült Államok támogatja a NATO-t. Kedden éjjel a szenátus 97:2 arányban hasonló tartalmú határozatot fogadott el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Sue Ogrocki

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.