Pesti Srácok

Újabb román kocsi karambolozott facebookos élőzés miatt

null

Újabb román sofőr okozott halálos balesetet úgy, hogy vezetés közben a telefonját nézte. Az autóban négy fiatal ült, a hátul ülő 14 és 18 éves fiúk a helyszínen meghaltak. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1-nek azt mondta: a fokozott ellenőrzés és szigorú szabályok segíthetik az élő bejelentkezések visszaszorítását a közutakon.

A romániai fiatalok útjukat végig élőben közvetítették egy közösségi oldalon, miközben nagy sebességgel haladtak annak ellenére, hogy az út nedves volt. A telefon többször is elmozdult, ezért a sofőr újra és újra megigazította. Végül a hatalmas csattanást lehetett hallani a felvételen, az autó egy hídpadkának ütközött és felborult. A baleset utáni felvételeket már egy szemtanú rögzítette. Ezen látható az is, ahogy a mentősök a fiatalok életéért küzdöttek, sikertelenül: a helyszínen meghalt egy 14 és egy 18 éves utas. A 19 éves sofőr – akinek még csak néhány hónapja volt jogosítványa – és az anyósülésen ülő 17 éves utasa enyhe sérülésekkel túlélték a balesetet.

Nem ez az első élő bejelentkezés, ami tragédiával végződött. Május 23-án Ceglédbercelnél egy szintén román sofőr buszvezetés közben elunta magát, és élő közvetítésbe kezdett a mobiltelefonjával az egyik közösségi oldalon keresztül. Még követőivel is csevegett. Így végül olyan balesetet közvetített, amely kilenc ember, köztük a saját életét követelte. A román hatóságok ezekre az esetekre reagálva kampányt indítottak a vezetés közbeni okostelefon-használat ellen, és arra kérték a közösségi oldalak felhasználóit, hogy jelentsék, hogy ha olyan videót látnak, amelyet egy sofőr vezetés közben rögzít, vagy közvetít.

Európai szabályozást is érdemelhetne a saját balesetüket élőben közvetítők hülyesége

PestiSracok facebook image

A Facebook és az Instagram 2016-ban vezette be az élő bejelentkezés funkcióját, azóta egyre több élőben közvetített halálos baleset történik. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 Híradónak úgy nyilatkozott: olyan sok közlekedési baleset történt a közösségi oldalak használata miatt, hogy jogosnak tartana egy Európára kiterjedő szabályozást is.

A szakember szerint fokozott ellenőrzés és szigorú szabályok segíthetik az élő bejelentkezések visszaszorítását a közutakon. Elmondta, hogy a mobiltelefonozást a román KRESZ is bünteti, illetve két büntetőpont kerülhet a jogosítványba, sőt, pénzbírságot is kell azoknak fizetniük, akiket vezetés közben telefonozáson kapnak a rendőrök. Hozzátette, hogy Romániában a közlekedési balesetek gondatlan emberölésnek minősülnek, és egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak a sofőrre. A legutóbbi esetben ugyan enyhítő körülményként vehetik figyelembe, hogy a vezető még fiatal felnőttnek számít, azonban Romániában sokkal szigorúbb büntetést kaphat, hiszen két ember halálát okozta. Megjegyezte, a Belügyminisztérium és a rendőrség is ígéretet tett a további szigorításokra, összehangolt akciókra.

Forrás:

hirado.hu