Pesti Srácok

Vádat emeltek M. Richárd barátnője ellen

Vádat emeltek M. Richárd barátnője ellen

K. Szilvia tavaly júniusban vert meg egy nőt, most garázdaság, könnyű testi sértés és személyes adattal való visszaélés miatt állhat bíróság elé.

A Bors értesülései szerint a rendőrség vádat emelt a Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó autóbalesetet okozó M. Richárd egykori barátnője, K. Szilvia ellen. A nő még 2017. június 12-én esett neki B. Diánának, mert az állítólag összemelegedett akkori párjával, M.-mel. A verekedésről videó is készült, amit K. Szilvia büszkén meg is osztott Instagram-oldalán. Az ügyben a napokban a budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat és nem csak K., hanem a felvételt készítő barátnője, Alexandra is nyakig ül a pácban. Értesüléseinket a Fővárosi Főügyészség is megerősítette.

– írta a Borsnak Bagoly Bettina sajtószóvivő. A támadó társa – aki a bántalmazást mindvégig rögzítette a mobiltelefonjával – feltartóztatta a sértett segítségére igyekvő embereket azzal, hogy ne avatkozzanak közbe. A videofelvételt ezután a sértettet bántalmazó nő egy nyilvános oldalon – a sértett azonosítása mellett – közzétette.

PestiSracok facebook image

– erősítette meg a szóvivő.

Forrás: Bors.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.