Pesti Srácok

A román államfő is a magyarok ellen lép fel – Újabb kisebbségi jogok veszélyben Erdélyben

null

Érthetetlennek és aggasztónak tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője, hogy Klaus Iohannis román államfő 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el.

A szövetség szerdai hírlevele által idézett Cseke Attila arra reagált, hogy a román elnök előző nap az alkotmánybíróságon megtámadta a kihirdetésre váró új román közigazgatási törvénykönyvet, óvásában pedig számos kifogást fogalmazott meg a kisebbségi anyanyelvhasználatot pontosító vagy bővítő előírások ellen.

Komoly aggodalomra ad okot, hogy miközben Románia mintaállamnak tartja magát a kisebbségvédelem terén, az államelnök az alkotmánybíróságon emel kifogást a kisebbségek anyanyelvhasználati jogai ellen - mutatott rá Cseke Attila. Szerinte a román politikai elit jelentős része ahelyett, hogy autópályákat építene és befektetéseket vonzana az országba, a kisebbségek szimbólumai ellen harcol, és csorbítani akarja jogaikat. Rámutatott: az államfő olyan kisebbségi jogokat előíró cikkelyeket is kifogásol, amelyek már 17 éve érvényben vannak Romániában.

PestiSracok facebook image

- magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője.

A közigazgatási törvénykönyvet kidolgozó speciális bizottságban is részt vevő Cseke Attila elmondta: az elmúlt parlamenti ülésszakban az RMDSZ a kisebbségi jogok biztosításán dolgozott, a megszavazott kódex értelmében ott sem csorbulnának ezek a jogok, ahol időközben csökkent a magyarok számaránya, lehetővé tenné a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését is.

- szögezte le az RMDSZ frakcióvezetője.

Az elnöki hivatal honlapján közzétett óvásban az államfő alkotmányossági kifogást emelt minden olyan rendelkezés ellen, amely túlmutat az alaptörvényben rögzített anyanyelvhasználati jogon, vagy megengedő módon értelmezi azt. Amennyiben a taláros testület helyt ad az elnöki óvásnak, a magyarság szerzett jogait is elveszítheti: le kellene venni a kétnyelvű feliratokat azokon a településeken, ahol (román betelepítés, a kisebbségiek elvándorlása vagy asszimilációja miatt) húsz százalék alá csökken a kisebbségi lakosságarány, és a többségében magyarok lakta Székelyföldön is románul kellene beszélniük az önkormányzati képviselőknek a tanácsüléseken.

Forrás: MTI; Fotó: szabadsag.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.