Pesti Srácok

A válságban levő Jobbik ráhajtott az „európai értelemben vett konzervatívokra”

A válságban levő Jobbik ráhajtott az „európai értelemben vett konzervatívokra”

A Jobbik szerint a Fidesz elárulta a nemzeti érzelmű konzervatív értelmiséget. Brenner Koloman országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz mára arrogáns, agresszív, tudás- és értelmiségellenes politikájával a könyvégetők pártjává vált.

Hangsúlyozta: senkinek ne legyen illúziója, „mindenkire sor fog kerülni”, ezt bizonyítja, hogy a Fideszen belül is megindult a „kulturkampf” a Chikán Attila, Prőhle Gergely és Pálinkás József elleni támadással. Emellett a debreceni Ady Endre Gimnázium, a pásztói óvoda és a váci gimnázium vezetőinek kinevezéséből is látszik, hogy a Fidesz a szakmaiságot is lábbal tiporja - tette hozzá.

Brenner Koloman kifejtette, hogy álláspontja szerint Orbán Viktornak nincs szüksége a polgári világra, és úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy a Fidesz mellett kitartó, konzervatív, nemzeti érzelmű értelmiség felébredjen. Fontos emellett megérteni, hogy a baloldal és a liberális értelmiség nem képes megújulni, és az MSZP-nek el kell tűnnie ahhoz, hogy az „Orbán-uralmat” le tudják bontani - jegyezte meg. A képviselő hozzátette: a szabad véleményt elnyomó politikai rendszerek mindig bukásra ítéltettek, és az utókor megvetette ezeket.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.