Pesti Srácok

A versenyszférába tartanak a közmunkások

null

Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában – írta a Magyar Idők szombaton az érdekképviseletektől kapott információk alapján.

A Magyar Idők információi szerint rohamosan csökken a közfoglalkoztatottak száma, 2018 első öt hónapjában átlagosan százötvenezren dolgoztak az átmeneti foglalkoztatási formában, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két évben nagyjából százezer olyan embert vettek fel a versenyszférába, akik így kikerültek a közmunkaprogramokból. Mára megváltozott a vállalkozások hozzáállása a közfoglalkoztatottakhoz, mivel a versenyszféra egyre kevésbé tud válogatni a munkavállalók között, így kiemelten figyelnek a közmunkásokra is – mondta a lapnak Rolek Ferenc. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a közfoglalkoztatottak nagy része képzetlen, ezért a cégeknek nagyobb hangsúlyt kell fordíta­niuk a képzésükre, betanításukra.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke azt emelte ki, hogy a versenyszférában elérhető jóval magasabb fizetések ösztönzik a közmunkásokat. A szakember kiemelte: nemcsak minimálbérért, hanem ennél magasabb összegért is sokan el tudnak helyezkedni a cégeknél. Mivel a nyugati országrészben alig van közmunkás, így az elsődleges munkaerő­piac leginkább az északkeleti országrészben tudja felszívni őket.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.