Pesti Srácok

Állítólag lemondott Szél Bernadett az LMP éléről (Frissítve!)

Állítólag lemondott Szél Bernadett az LMP éléről (Frissítve!)

Információink szerint Szél Bernadett lemondott a Lehet Más a Politikában (LMP) betöltött összes vezetői pozíciójáról, konkrétan a társelnöki posztjáról és szeptember 15-i hatállyal a frakcióvezetőségről is – írta meg a Borsod24. A 444.hu érdeklődésére az LMP-s politikusnő nem cáfolta a sajtóértesülést.

A Borsod24.com arról ír, a „lemondás oka az Etikai Bizottság azon döntéssorozata, amelyben súlyos büntetéseket róttak ki a párt saját jelöltjeire és amit ő súlyosan igazságtalannak, méltatlannak, politikailag pedig vállalhatatlannak tart”. A 444 elnevezésű Soros-blog érdeklődésére Szél Bernadett úgy reagált, kedden adott egy interjút a Magyar Hang című lapnak, amelyben részletesen beszél majd terveiről. A Borsod24 cikke szerint Szél Bernadett nem akar olyan rendszerben dolgozni, „ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák”.

Szél Bernadettet nem tudtuk elérni, de az LMP sajtószóvivője, Kanász-Nagy Máté lapunknak elmondta, hogy az elmúlt hónapokban Szél Bernadett valóban visszavonult, hogy döntést hozzon politikai karrierjének folytatását illetően, majd bejelentette, hogy lemond vezetői pozíciójáról. De mint az LMP tagja, tovább fog munkálkodni a párt életében. Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, hogy nagyon sokat köszönhetnek Szél Bernadettnek, és hogy Schiffer András után ő volt az, aki a legtöbbet tette a párt sikereiért. Mára az LMP lett Közép-Európa legerősebb és legnagyobb eredményeket elérő zöld pártja. Elmondta, hogy az LMP már készül a jövő évi Európai Parlamenti választásokra is, valamint az őszi kongresszusukon megválasztják a Lehet Más a Politika új női társelnökét, hiszen a párt filozófiájában nagy szerepet játszik az, hogy a nők és férfiak egyenlő arányban legyenek vezető pozícióban.

Forrás: Borsod24.com/444; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.