Pesti Srácok

Ázsiai látogatásba kezdett az amerikai külügyminiszter

Ázsiai látogatásba kezdett az amerikai külügyminiszter

Mike Pompeo, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere délkelet-ázsiai villámlátogatást kezdett csütörtökön, ennek első állomásaként este Kuala Lumpurba érkezett. Az utazáson elsősorban az észak-koreai nukleáris kérdés kap hangsúlyt.

Az amerikai diplomácia vezetője péntek reggel a malajziai miniszterelnökkel, a kilencvenhárom éves Mahathir Mohameddel találkozik. A két politikus közt szóba kerül majd a terrorizmus elleni és a tengeri biztonság ügyében kötött kétoldalú megállapodás is. A külügyminiszter ezután Szingapúrba indul majd, ahol pénteken és szombaton több regionális találkozón vesz részt, útjának következő állomása pedig Indonézia lesz. Szingapúri megbeszélésein Mike Pompeo előterjeszti országának azt a kérését, hogy a nemzetközi közösség tartsa fenn az Észak-Korea elleni szankciókat, mivel Phenjan továbbra sem hajlandó atomfegyvereinek leszerelésére. Villámlátogatása során az amerikai külügyminiszter igyekszik megismertetni az indiai-csendes-óceáni térséggel kapcsolatos amerikai elképzelést is, amely szerint a régió legyen szabad és nyitott. Ennek egyebek közt része egy, a szárazföldi és tengeri viták békés megoldását célzó javaslat is - jelentette be a héten Pompeo, arra célozva, hogy Pekingnek a Dél-kínai-tengerre vonatkozó területi igényei komoly feszültségeket okoztak Washingtonnal.

Forrás:MTI; Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.