Pesti Srácok

Gulyás: Egyház és állam egymás természetes szövetségese

Gulyás: Egyház és állam egymás természetes szövetségese

Egyház és állam egymás természetes szövetségese, az együttműködés szükségessége éppen a különvált működés következménye - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján pénteken Debrecenben.

Gulyás Gergely a Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában hangsúlyozta: a kereszténység a közösségből fakad, az tartotta meg kereszténynek Európát. A közösség az, amely az elmúlt évezred során minden olyan kulturális alapot biztosított, amely a túléléshez szükséges volt - tette hozzá. A miniszter szólt arról, hogy a most induló tanévben már több, mint egymillió gyerek jut ingyen tankönyvhöz: az első kilenc évfolyamon az összes diák térítésmentesen kapja a tankönyveket, a többi évfolyamon rászorultság alapján jár az ingyenesség. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy az elmúlt években átalakult a magyar iskolarendszer, a legfontosabb változás, hogy egyházi, illetve állami fenntartásba kerültek az intézmények. A változtatás azt a célt szolgálta, hogy mindenki sorsáról az döntsön, ki mennyire szorgalmas, hogyan áll az iskolai tanulmányaihoz, és ne az határozza meg az emberi életút esélyeit véglegesen, ki hova születik - mondta. A miniszter hangsúlyozta: az egyházi szerepvállalás a garanciája annak, hogy nemcsak tudásban, de hitben is gazdagon végezhetnek diákok, az egyházak évezredes hazai gyakorlata ugyanis nem csupán az oktatásra, hanem a nevelésre is kiterjed. Az egyházi intézmények célja, hogy nemcsak okos és felkészült, hanem jó embereket bocsássanak útjukra. Olyan embereket, akik tudják, hogy mit keresnek, és azt hol találják meg az életben - fogalmazott. A tanévnyitón Kocsis Fülöp érsek-metropolita megáldotta az ettől a tanévtől új néven, Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolaként működő intézményt, amelyet 295 millió forintból felújítottak. Európai uniós és kormányzati támogatásból kicserélték a nyílászárókat, szigetelték az épületet, napkollektorokat szereltek fel, és felújították az iskola ötszáz adagos főzőkonyháját is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.